Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

Egy kitartó szerelem – Andi Robertson interjúja megjelent a Vendée Globe weboldalon

A 2016-os Vendée Globe-on induló szkipperek közül, Fa Nándor mellett talán egyedül Bertand De Broc rendelkezik még a legelső szóló földkerülő versenyek emlékével. Ők ott voltak az 1992-es Vendée Globe rajtvonalán is, akkor még kezdőként nekivágva a ma már legendás hírű versenynek.

Fa akkor ötödikként teljesítette a versenyt, majd az azt  következő 1996-97-es VG-n feladásra kényszerülve, az óceáni vitorlázástól való hosszú visszavonulásra szánta el magát, mely idő alatt sikeres vállalatot épített fel, valamint a családnak szentelte magát.

Az pionírnak számító magyar óceáni vitorlázó azóta minden egyes Vendée Globe rajton ott volt, néha még maga előtt is tagadva a visszatérés gondolatát. De miután mindkét lánya felnőtt és a maga útjára indult, a 2012-es Vendée Globe rajtja előtti hatalmas ünneplés közepette a VG pontonon sétálva már a következő Imoca60-as hajójának részleteit tervezte. Az induló hajók minden kis részletét és trükkjét a már megtervezett, papíron létező hajójához tanulmányozta végig, mellyel a 2016-os Vendée Globe-ot teljesíti majd.

“Ez egy sokkal jobb árboc mint az előző, és az összes új vitorlám készen van, melyeket az Új-zélandi Doyle gyártotta számomra. A új vitorlák formája rendkívül szép és tökéletesen illeszkednek a rig-hez.” – nyitotta a beszélgetést Nándor.

“Visszatekintve a régi versenyre: minden megváltozott, de a szenvedélyem a régi. Minden rajton ott voltam, de az igazi változást akkor érzed, amikor benne vagy. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Élvezem, hogy itt vagyok a saját hajómban. Mindig nehéz volt úgy ide jönni, hogy ne gondoljak a visszatérésre, arra hogy egyszer még elindulok. Mindig hiányzott. De 2011-12-ben már tudtam, hogy visszatérek. Már kevesebb felelősségem volt otthon és fantasztikus ajánlatokat kaptam egy karbon-gyártó cégtől a hajó megépítésére. A tervek már akkor készülőben voltak. Láttam szép hajókat, érdekes innovációkat, de egyik sem fogott meg igazán.”

“Akkoriban mi még kalandorok voltunk és nem profi vitorlázók, mint ma. Akkor minden sokkal alacsonyabb szinten volt és teljesen más volt. A mai lehetőségekhez képest szinte vakon vitorláztunk. Semmit sem tudtunk. Ha meg kellett fejtenünk az időjárást, igyekeztünk a felhőkből olvasni. Figyeltük, hogy hol van alacsony, és hol van magas nyomás, és milyen irányba haladnak. Nagyjából ennyiben merült ki az “időjárás-előrejelzés”. Ja és persze a hajók hihetetlenül felgyorsultak.”
“Ez most sokkal jobban tetszik. Abszolut. Imádom a teljesítményt és sokkal jobb a közérzet is az új hajók  fedélzetén. A legelső földkerülő utamat egy papír térképpel és szextánssal tettem meg. Ha újra meg kellene csinálnom, nem vágnék neki. Nagyon tetszik a technikának ez a szintű fejlettsége, ezek a hajók már abszolut high-tech masinák és az időjárás-előrejelzés is nagyon részletes és pontos. Ez nagyon tetszik, máshogy már nem szívesen csinálnám.”

“Mindazonáltal örülök, hogy a klasszikus módon tanultam meg vitorlázni, azóta nagyot időutaztam a technika terén. Most sokkal összetettebb, komplikáltabb. De imádom. A hajó gyors, érzékeny, barátságos, azt teszi amit kérek tőle.”

Fa, aki szinte egymaga tervezte és építette a Spirit of Hungary-t, nem cserélné el hajóját egyik vetélytárs IMOCA-ra sem, melyek jelenleg a Port Olona kikötőjében tartózkodnak.

“Némelyik nekem egy kicsit túlzás. Nem gondolom, hogy a szárnyas rendszer annyira tesztelt lenne még egy ilyen hosszú versenyre. Ha új hajót építenék, újra ezt a hajót építeném, csak könnyebbre.”

Fa ismét élvezheti az elismerő rajongói légkört Les Sables d’Olonne-ban, a Vendée Globe rajtja előtti napokban.

“Fárasztó, de elképesztően inspiráló a légkör, minden egyes órában több ezer ember fordul meg a pontonon.” – zárta be Nándor a beszélgetést.

Megjelent cikk – Andi Robertson interjúja Fa Nándorral – Les Sables d’Olonne,  Vendée Globe hivatalos oldal 
fordította: Fa Lili