Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

MEGNYÍLT a VENDÉE GLOBE FALU – felkészülés – rendezvények – képriport 2016 okt. 15 – 22.

Megnyitotta kapuit a 8. Vendée Globe hivatalos verseny faluja. A rajtig hátralévő három hétben több, mint kétmillió látogatót várnak a 2.500 m²-es létesítményben. HÍRFOLYAM – képriportok a Vendée Globe falu eseményeiről. (Les Sables d’Olonne – Port Olona)

Ezzel hivatalosan is kezdetét vette a három hetes, programokkal, érdekességekkel, szinte fesztivál hangulatot idéző rendezvény, ami a világ legnehezebb vitorlásversenyéről, az „óceánok Everestjéről”, a Vendée Globe-ról szól … naplóbejegyzések – képes riportok a Vendée Globe faluból.

Október 22.

A Les Sables d’Olonne-i múzeum munkatársai homok-múzeum alapítására és gyűjtemény összeállításra készülnek. Minden Vendée Globe skipper homokba ágyazott kéznyomatát megörökítik a múzeum számára.

A Barcelona World Race után újra a Spirit of Hungary fedélzetén Andi Robertson brit szakújságíró – Vendée Globe skipper interjú készülőben.

Délelőtti pillanatok a VG pontonon

Október 21.

VENDÉE GLOBE SKIPPERS DAY  – számos rendezvény célja, hogy a VG iránt érdeklődő közönség és a skipperek közelebbi kapcsolatba kerülhessenek – az autogramm programok is ezt szolgálják.

VENDÉE TV – Élő TV közvetítés a Vendée Globe faluból – a  mai vendégek közt Fa Nándor és a az SOH team menedzsere Patrick Viau.

Autogramm programok a látogatókkal


Október 20.

SAFETY CHCECKING ! NAGYON KOMOLY NAP az Imoca Ocean Masters skipperek versenyprogramjában a versenyeket megelőző biztonsági ellenőrzések sora. Ma zajlott a Spirit of Hungary ún. “safety check napja”.  Fa Nándor és Patrick Viau, a magyar hajó francia technikai-team mendzsere álltak a Francia Vitorlás Szövetség szakembereinek rendelkezésére. Az ellenőrzés a digitális kommunikációs eszközöktől az ún. életmentő “fogd-meg” mentőcsomagon át a horgonyok és horgonylánc mérésekig szinte a legapróbb, de az életbiztonság szempontjából elengedhetetlen eszközökre is kiterjedt. Egy-két “adósság” maradt, amelynek az ellenőrzése a napokban lezárható lesz. A FFVoile szakembereitől dícséretet kapott a magyar hajó, a bepótolandó hiányosságokkal együtt is, a leplombázandó elemek közül például a mentőtutaj, egyedül a magyar hajón van rendben. képriport©mixpress


Tiszteletbeli vendégek a Spirit of Hungary  fedélzetén

Mr. Georges Crasnier, a TBS FRANCE ex-export menedzser és felesége látogatta meg a délelőtti órákban Fa Nándort – ezúttal privát vendégként – jófajta francia italokkal lepte meg a magyar skippert, felelevenítve a sok éves TBS France- Fa Hajó kft. üzleti együttműködésük történeteit – egyben megígérte, hogy követi Nándor útját és ugyancsak ezekből a palackokból bont Nándor egészségére majd a Föld-kerülő út legjelentősebb fordulópontjainál, mint például a Karácsony ünnepén,  a magyar hajó Egyenltő átkeléskor oda- és vissza, valamit a Horn-fok megkerülésekor, ami minden vitorlázó életében jelentős esemény.


Október 18.

Miközben a Vendée Globe ponton nyitástól-zárásig színültig van vendégekkel, látogatókkal, iskolás osztályokkal, média stábokkal,  a skipperek és technikai csapatuk a megannyi kötelezvénynek és a hajó legjobb technikai felkészültségnek  megfelelve a részletek tökéletesítésével foglaltoskodik. Van olyan hajó, amely még úton van Les S- felé, van akinek a vitorláira véárnak. A SOH team-tech-menedzsere, Patrick Viau több céggel van párhuzamosan kapcsolatban, hogy a hiányzó illetve javítandó elemek mielőbb hiánytalanul és hibátlanul a hajón legyenek. Éppcsak összeállt Nándor ún. medical készlete, egyenlőre ömlesztve várja a szakszerű rendszerezést egy nagy műa. ládában. Ma a magyar hajóra megérkezett a három fő részből álló földkerülő étkezési csomag második adagja a SODEBO-tól. Fa Nándor kapott is rögtön egy kis kóstolót a SODEBO pihenő bárban  – ahol az arra járó skipperek és csapatfőnökök egy kávéra is beugorhatnak.


Október 17.

Számos Vendée Globe külön kiadású, igényes magazinnal készültek a szerkesztőségek, kiadók. Íme egy pár oldal az ESCALE – ból a sok színes magazin közül.


 Pár oldal bemutatásként a Vendée Globe 2016-17 média segédkönyvböl, amely igényes színes nyomtatásban jelent meg a rendezvényre regisztrált média szerkesztőségek részére. (182 oldal)


Számos művészt megihlet a földkerülő vitorlázok élete, személyisége. Különleges művészi megfogalmazásban látható egy neves francia fiatal alkotócsoport munkája – ahogy ők láttatják a skippereket és a Vendée Globe hangulatot – az ún. Street-Art műfajban.
Les Sables d’Olonne utcáin, a VG village-be vezető utakon, épületekre festve, óriás molinókon láthatók a munkáik.
Video – az alkotókkal: http://www.dailymotion.com/video/x4xo4tn_vendee-globe-2016-street-art-dans-les-rues-du-globe_creationVendée Globe street-arts. Merci Isabelle a voutre group!


Cikk a VG2016-17  hivatalos weboldalon: http://www.vendeeglobe.org/…/street-art-in-the-streets-of-t…


Október 16.

Skipper briefing – amiből több is volt már a Barcelona World Race óta, és lesz is a rajtig még … ezek a kormányos értekezletek többnyire zárt ajtók mögött zajlanak, skippereknek kötelező és a legfontosabb versenyszabály pontokról, esetleges változásokról, szakmai összefüggésekről, időjárás előrejelzési adatforgalomról, hajó- és hajós biztonságról, biztonságtechnikáról, a hajók hajósok egészségügyi kommunikációjáról és még sok-sok egyéb tennivalóról szólnak. Minek és hogy kell megfelelni, hogy jelenhet meg vizuálisan és a szigorú szakmai kritériumok szerint a hajó és hajós a versenyen és ha nem – milyen büntetési tételekkel kell skippernek számolni – nemcsak pont- vagy időlevonást, de súlyos pénzbüntetéseket is tartalmaz a versenyszabály idevonatkozó paragrafusa. Mindenki igyekszik a legjobban megfelelni, de minden hajósnak komoly listája van az elvégzendő feladatokról.

Fa Nándor és a Spirit of Hungary is felkészül az időjáráselőrejelzést szolgáltató cég új szoftverének használatára, amely nem lecseréli, hanem kiegészítí az eddig használt navigációs szoftver garnitúrát. Tréning és tesztmód előzi meg a nagy értékű szoftverek és szolgáltatókhoz kapcsolódó szerződés kötéseket. Ma a SQUID nevű belga cég szakemberei, programfejlesztői keresték fel a Spirit of Hungary-t, a tesztmunkáról és a szoftver tréningről íme egy kis képriport.

Skipper és team menedzser értekezlet – képriport

 


Október 15.

Pontosan 10 órakor Yves Auvinet, a SAEM Vendée elnöke, Bruno Retailleau, a Loire Régió elnöke, Didier Gallot Les Sables d’Olonne polgármestere, valamint Pascal Cadorel a fő támogató, Sodebo kommunikációs vezetője vezette fel a nyitó ceremóniát. Az eseményt több ezren követték figyelemmel. A hivatalos program végén valamennyi skipper személyesen, a hajóján fogadta és köszöntötte a magas rangú vendégeket, és a rangos francia és nemzetközi média társaságokat.

vg2016_17_villagegrandopeningspiritofhungary_mixpress_img_0845

A verseny faluja minden eddiginél több látványosságot kínál a látogatóknak. A technológiai újításoktól az interaktív installációkon át megismerkedhetünk a skipperekkel, csapataikkal, szponzoraikkal, a verseny valamennyi jellegzetességével, sőt, megtekinthető egy valódi IMOCA 60-as hajó is (Dee Caffari 2008-as Aviva nevű versenyyachtja).

A versenyfaluban külön épület fogadja a világ valamennyi szegletéből érkező több, mint 1.200 újságírót. Mintegy 300 nemzetközi média társaság regisztrálta magát a rendezvényre. Számtalan étterem és kiszolgáló egység biztosítja a naponta több ezer látogató kényelmét. A rajt előtti utólsó napokon közel félmillió látogatóra számít a rendezőség.

A fő attrakció természetesen a Vendée Globe ponton, ahol az utolsó két napot kivéve minden látogatónak lehetősége van végigsétálni és közvetlen közelről tanulmányozni a hajókat. Az igazi hősöknek számító szkipperekre is sokan vadásznak, mindenki élesre töltött kamerákkal sétál, már a kezdeti szakadó esős napon is, hogy egy-egy pillanatra megfigyelhessék az előkészületek, bepakolások utolsó pillanatait.

 

VG VILLAGE OPENING 2016 15 oct

VG VILLAGE OPENING 2016 15 oct

Az idén újdonság az úgynevezett „Mixed Zone”, ahol a legendás Yves Parlier hajója mellett a Vendee Globe történetére legnagyobb hatással lévő versenyzőkkel találkozhatunk.

„A verseny minden vendée-i polgár életének részévé vált, ezért most minden lehetőséget biztosítunk vendégeink számára, hogy a Vendée Globe-ról maradandó élménnyel távozzanak”– hangsúlyozta Yves Auginet.

A nyitónap esős időjárása ellenére Jacques Caraës, aki maga is óceáni és földkerülő csapat-vitorlázóként is ismert, a VG verseny igazgatója,  valamennyi versenyzőt bemutatta hajójukon a vendégeknek, meyl egyben élő televíziós közvetítés volt. Egyúttal a skippereknek is azonnali lehetőségük adódott, hogy az első benyomásukat kifejezzék a rendezőség felé, mielőtt a szokások közös fotóra összegyűltek. Bruno Retailleau kiemelte a Vendée Globe szellemiségét, azaz, „ahol akarat van, ott út is található”.

Didier Gallot polgármester örömének adott hangot, hogy ilyen sok ezer embert vonz ez a verseny, ezáltal ilyen sokan látogatnak el Les Sables d’Ollone-ba. A Sodebo részéről felszólaló Pascal Cadorel felidézte, hogy cégük 2004 óta hivatalos szponzora a versenynek. A szervezők külön kiemelték, hogy az idén a biztonságra is rendkívüli figyelmet fordítottak. „Az a cél, hogy mindenki a maximumot kapja és hozza ki a rendezvényből.”

Alex Thomson (Hugo Boss – GB): „Véleményem szerint a versenyzők 30 %-a képes arra az idei versenyen, hogy a pódiumon végezhessen.”

Rich Wilson (Great American IV – USA): „Ki kell hogy élvezzük a látogatók mérhetetlen szeretetét és támogatását a elkövetkezendő hetekben. Emlékszem, a 2008-as indulásom előtt mindenki hihetetlenül barátságos volt velem és valamennyi csapattagunkkal.”

Conrad Colman (100% Natural Energy – NZL): „ A hajóm fel van készítve a versenyre, biztos vagyok benne, hogy visszatérünk Les Sables d’ Olonne-ba. Még az is lehet, hogy a korábbi generációs hajókból többen futnak majd be a célba, mint az újak közül.”

Kojiro Shiraishi (Spirit of Hungary  of Hungary  of Yukoh – JAP): „ Az a fő célom, hogy a vitorlázást minél népszerűbbé tegyem Japánban. Remélem, minél többen kedvet kapnak a Vendée Globe-hoz hazámból.”

Bertrand de Broc (MACSF – FR): „ A hajót nagyon fontos tökéletesen felkészíteni a versenyre, de a legmeghatározóbb tényező továbbra is a skipper marad.”

(Mérei Tamás írása a VG hivatalos információk alapján)

További beszámolókat – hangfelvételeket Fa Nándortól a VG rajt előtti napokban itt teszünk közzé.

mini fotógaléria:©mixpress