A szárnysérülés miatt az idei Vendee Globe-ot feladni kényszerült Sebastien Josse nyilatkozott a yachtingworld.com oldalnak, ahol aggodalmát fejezi ki az egyelőre prototípusnak tekinthető szárnyakat érő erőhatások miatt és fejlesztéseket tart szükségesnek.

A klasszis vitorlázó úgy véli, hogy a tervezőknek és építőknek hatékonyabb szabályozó rendszert kell fejleszteniük a szárnyakhoz, hogy alkalmasak legyenek az extrém óceáni körülményekhez. A top favoritnak számító vitorlázónak azért kellett feladnia a versenyt, mert az erős hullámzásban olyan mértékben sérült az egyik szárnyuszonyának a feje, hogy a kilazult elem könnyen kárt tehetett volna magában a hajótest szerkezetében, ami végzetesen veszélyes helyzetbe sodorta volna a hajóst a Déli Óceán mindentől távoli vidékén.

Azt mondja, hogy az a megközelítés, miszerint ezeket a hatalmas emelőerőt generáló szárnyakat egyszerűen az előző generációs uszonyok továbbfejlesztésének tekintik, alapvetően téves, éppen amiatt az óriási terhelés miatt, amit e szárnyaknak ki kell állniuk, illetve amit ők hoznak létre.

„A szárnyas egytestű versenyhajók teljesen különböznek a korábbi hajóktól. Ezzel a versennyel a nagy csapatok előkészítették a terepet mindenkinek. Mielőtt levonjuk a valódi következtetéseket, érdemes lesz mindent alaposan átbeszélni. Fejlődést szeretnénk, de azt gondolom, nem tudjuk kihasználni ezeket a technológiai előnyőket, ameddig ezt a forradalmi helyzetet úgy kezeljük, mint a szokásos, generációról generációra való változást.”

Kétségtelen, hogy a szárnyak minden eddiginél nagyobb sebességeket hoztak a mezőnybe, és ezen a Vendée Globe-on a vezető Armel Le Cléac’h és Alex Thomson sorra döntik meg a korábbi rekordokat, a verseny minden egyes szakaszára nézve és a 24 óra alatt megtett távolságokat tekintve egyaránt.

Ugyanakkor eddig teljesen ismeretlen tényező volt, hogyan viselkednek majd a szárnyak a Déli Óceán extrém körülményei között. Itt az erőhatások beláthatatlanul nagyok, és könnyen előfordulhat, hogy a szkipper akkor sem tudja teljesen tehermentesíteni a szárnyakat, amikor pedig igazán szükség volna rá.
Pontosan erre utalt nemrégen Mike Golding is, aki 16 év után először nem vesz részt a versenyben, és így most egy érdeklődő megfigyelő. Úgy véli, további munka szükséges, mert a szárnyak időnként még akadályt jelenthetnek.

„Külső szemlélőként, a szárnyak hihetetlen mértékű kockázatot jelentenek, már csak a kinyúlásuk miatt. Másik dolog, hogy szinte minden körülmények között lent vannak. Csökkentheted a kockázatot azzal ha behúzod, de teljesen eltüntethetetlen, miközben egy hagyományos uszony teljes biztonságban van ha egyszer felhúztad. Valószínűségi szempontból nézve a megbízhatatlanság kockázatának szintje mérhetetlenül megnőtt. A szárnyak nem képesek aktívan szabályozni az emelés mértékét; minél gyorsabban mész, annál jobban emel, nincsen mód kontrollálni, így ha a 18 csomós sebességed egy hullámról szörfözve hirtelen 26 csomóra nő, ott már tekintélyes méretű erő gyülemlik. Az egyik végén még éppen jó, a másik végén már túl sok, így viszont nehéz a hajókat kézben tartani ilyen nagy hullámok között. Én így képzelem.”

Seb Josse már említette a szárnyak szabályozhatóságának szükségességét. „A szárnyszabályozó rendszerről másképpen kell gondolkodni, mivel a rajtuk lévő teher hatalmas. Ezt a tényt nem vettük figyelembe a koncepció során, amikor úgy tekintettünk rájuk, mint a klasszikus uszonyokra, miközben most a hajó lényegében ezeken az elemeken támaszkodik.”

forrás: yachtingworld.com Baric Ádám fordítása