Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

2014.06.01. New York – Barcelona transzatlani verseny rajtja előtt – interjú

Ma 12 órakor rajtol (FR idő szerint 18 órakor) New York-Barcelona 2 személyes transzatlanti vitorlásverseny

Vágatlan interjú Fa Nándorral és kormányostársával Goszleth Marcellel a rajt előtt:

Interjú írott változata:

Elég jól kicentizve, éppen csak a rajt előtt egy alvásnyira érkeztetek, ugyanakkor a munkáitok valószínűleg több időt igényelnek. Mit sikerült átlátni, átnézni, illetve hogy döntöttetek, mire számítsunk most?
Fa N.: 
“Ahhoz, hogy ferül a versenyben legyünk, úgy döntöttünk, hogy ma a mezőnnyel együtt elrajtolunk teljesen szabályosan, ahogy kell. Utána mindenképpen — a zsűrivel előre leegyeztetett módon — visszafordulunk, visszajövünk a kikötőbe, és a következő napokban itt azokat a fejlesztési munkákat, ellenőrzéseket megcsinálunk, amit előtte kellett volna. Aztán utána iramodunk a mezőnynek, most ez az elképzelés. Erre a zsűri rábólintott, hogy a körülményekhez képest ez a legjobb.”
Marci, milyen volt mind az az élmény, amíg ide értetek? Első olyan utad, amikor nem csapatban vitorláztatok, hanem kettesben a Nándival, illetve gyakran szólóban, amég a Nándi bent volt és pihent.
Goszleth M.: 
“Korai lenne még határozott véleményt megfogalmazni, inkább csak az első benyomásaimat tudom elmondani. Nagyon más világ, de nagyon izgalmas és érdekes. Nagyon sok szép élményem van. Ha csak egyet most a közelmúltból szeretnék felidézni: amikor utolsó éjszaka hajóztunk Long Island partjai mentén, gyönyörű szelünk volt, mégis sok csapás váltást kellett végrehajtanom, amíg Nándi pihenőn volt. Hihetetlen jó érzéssel töltött el az, hogy az elmúlt egy hónap arra elég volt, hogy egy nagyon pici tapasztalatot gyűjtve képesek legyünk mostmár valamilyen szinten egyedül is vitorlázni ezt a hajót. Ez egy hihetetlen nagy élmény volt. Álltam a kormánynál és gondoltam magamban: Basszus, ez egy 60 lábas hajó, amit itt önállóan kezelek … ! Vitorlákat kitekerek, betekerek, lereffelek, kireffelek… ez egy fantasztikus élmény.”
…. feltöltés folyamatos