Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

50 nap múlva rajtol a Barcelona World Race! A színfalak mögött addig is megfeszített munka zajlik

A versenyzők számára a Barcelona World Race csupán 90 páratlan tengeren töltött napot jelent, a kulisszák mögött a katalán fővárosban szinte megállás nélkül, a befutótól a következő rajtig folyik a szervezés a tisztességes biztonságos és nem utolsó sorban világszerte nyomonkövethető verseny érdekében.

A 2011-es versenyt követően azonnal megkezdődött a “kikérdezési” procedúra, mely során egy egész hajóra való fejlesztési ötletet gyűjtött össze a rendezőség a most következő versenyre (2014-15). Mostanra a fejlesztsi lehetőségek nagy része meg is valósult.

A versenyrendezőség csatlakozott a FNOB-hoz (Fundació Navegació Oceànica Barcelona), hogy létrehozzanak egy erős szakmai fórumot, mely lehetőséget ad különféle új nézőpontok megvitatására.

Guillaume Evrard versenyigazgató helyettes (2010-2011-es versenyen) így számolt be:

“Nagyon hasznos volt, amikor 75 nappal a rajt előtt mindenki összegyűlt, hogy a verseny biztonságával kapcsolatban egyeztessünk. A versenyigazgatóság prezentálta, hogyan dolgozunk majd együtt a vízen lévő szkipperekkel, hogyan váltjuk egymást a műszakban, hogy néz ki a napi program, mi mindenre kell készülni és minden egyéb fontos dologról szó volt. Elmagyaráztuk a krízis menedzsment tervezetet, hogy abban kinek mi lesz a feladata. Volt egy nagyon hasznos eligazítás a SASEMAR-tól (spanyol MRCC) a helyi mentő helikopter bázison, ahol a szkipperek első kézből láthatták, mi hogy működik. Marcel Van Triest, a verseny meteorológusa is előadást tartott. Ő a jég-projekt menedzserünk, aki a CLS-sel együtt követi a jéghegyek helyzetét.”

Jég-tilalmi Zóna

A elkövetkezendő verseny során nem lesznek jég-biztonsági kapuk (azon kapuk, melyek kerülésével a versenyzők feljebb maradtak, nem kerültek túl közel a veszélyes jéghegy-zónához). Ezúttal térképes tilalmi magyarázat alapján vitorláznak a szkipperek.

“Olyan, mint egy nagy sokszög, ami egymástól 5 fokra elhelyezkedő pontokból áll, melyet mozgathatunk és jól elrendezhetünk mielőtt a hajók ideérnek. Alapos megbeszélést tartottunk a szkipperekkel, a CLS-sel, valamint Marcel Van Triest-tel, akik bemutatták hogyan használható a térkép, s hogyan történik majd a jéghegyek nyomkövetése a verseny során.” — magyarázza Evrard.

A tilalmi zóna közelebb helyezkedik ezúttal a jéghatárhoz, így a versenyzőknek több lehetősége lesz ott vitorlázni, ahol ők akarnak. A szkipperek ennek kimondottak örültek. Az évek során több féle verziót kipróbáltunk, de a lényeg az, hogy egyáltalán nem akarunk belemenni a jég-zónába. Ez is egy újabb megoldás, majd meglátjuk jobb-e a jégkapuknál. A versenyzők szeretnék minél hamarabb megkapni a pontokat, ezt mi igyekszünk meg is adni a számukra, de csak 10-15 nappal a verseny előtt fogjuk jól látni a jég helyzetét, előbb nem igazán. Valószínűleg december 12 körül látjuk majd a főbb körvonalakat, amikor a szkipper-eligazítás lesz. Akkor odaadjuk nekik a lehető legjobb vázlatot, s majd még szükség esetén módosítunk a pontokon a verseny alatt.

A verseny nézői számára a nyomkövetés naponta négyszer lesz frissítve — ez ugyanaz az információ, melyet a hajók a verseny alatt kapnak. A versenyrendezőség és az MRCC (biztonságért és védelemért felelős szervezetek) látni fogják a harminc percenként frissülő nyomkövetőt.

A zsűri is beszámolt a szkippereknek a versenyszabályokról.

Nincs pecsét a motorokon.

“Ez az eligazítás hasonló volt, mint a 2010-es, de több lehetőséget adtunk a szkippereknek, hogy beleszóljanak a döntéshozatalba. Az egyik változás tavalyhoz képest az volt, hogy ne legyen pecsét a motorokon. Annak érdekében, hogy a versenyzők nyugodt állapotban, maximális figyelemmel vehessenek részt a megbeszélésen és ne a rajt előtti felhevült állapotban kelljen erre koncentrálniuk, a megbeszélést 2 hónappal a rajt előtt tartottuk.”

Volt egy egészségügyi eligazítás is, melyet a híres Quirón Teknon kórház, és Dr. Gualis (egészségügyi bizotnság képviselője) vezetett.

“A nagy szkipper-eligazítás egy pár hetet ugyan elvett az ütemtervből, de ugyanakkor nagyon fontos volt a verseny előkészítése szempontjából. A versenyrendező csapatból mindenki eltérő feladatokra koncentrál, különböző felelősségekkel rendelkezik. Hubert Lemonnier feladata az MRCC állomásaival való kommunikáció. Elmagyarázzuk számukra a pályát, a hajók és pozícióik követésének mikéntjét, s hogy mikor kommunikálunk velük legközelebb.”

Mint minden más hasonló versenyen, van egy zárt körű biztonsági honlap az MRCC számára. Ez biztosít pontos és érthető információt az MRCC számára egy esetleges vészheyzetben, amilyen gyorsan csak lehet. A hajókról és szkipperekről szóló összes információt és képet tartalmazza, beleértve az egészségügyi történetet és hasonló adatokat.

Jacques Caräes versenyrendező jelenleg a krízis-tervezetet finomítja és szervezi.

A FNOB-bal is közvetlen összeköttetésben van, hogy segítse a különféle projektek előkészületeit, a problémamegoldást, s biztosítsa minden csapat maximális felkészültségét a december 31-i rajtra.

Nincs áthaladás a Cook-szoroson.

Az egyik nagy változás, hogy a Cook-szoroson nem kell átvitorlázni. Ezért a verseny pályája körülbelül 2000 mérfölddel rövidebb mint 2010-ben — ez olyan 6 vagy 7 nap különbséget jelent átlag IMOCA 60-as versenysebességnél.

Egyesek úgy saccolják, hogy a győztesek nagyjából 80 nap alatt tudják teljesíteni a Földkerülőt.

Eredeti cikk: http://www.barcelonaworldrace.org/en/news/articles/race-direction-taking-the-strain