Célba ért első Földkerülő versenyén a Spirit of Hungary, fedélzetén Fa Nándor kormányossal és Conrad Colman társ-kormányossal. Rövid összegzés a 110 napos útról.

Az új hajó az első versenyét Fa Nándor tavaly nyárra tervezte, de akkor technikai hibák miatt végül feladni kényszerült a New York-Barcelona kétszemélyes Atlanti-óceáni viadalt. A tervezettnél hosszabb javítási munkák miatt nem sikerült bevitorlázni a még mindig teljesen újnak számító hajót, ráadásul az utolsó pillanatban Fa Nándornak új kormányos társat kellett keresnie Goszleth Marcell helyett. A csere szerencsésen – némi név és szám misztika által támogatva – gyorsan sikerült, és novemberben már az új társsal, az új-Zélandi, Conrad Colmannal együtt szerelték össze a hajót Triesztben.

A december 31-i rajt idegőrlően gyenge szélben indult, ami estére azért megerősödött, de sajnos csak a parthoz közelebb, és nem azon a keleti útvonalon, amerre a Spirit of Hungary vette az irányt. Egy rosszul sikerült vitorlacsere következtében rögtön az első estén szétszakadt a nagy spinakker, de a lemaradásuk akkor a mezőny nagyobb részétől még csak bosszantó volt, drámaivá akkor vált, amikor a magyar hajó napokra egy makacs szélcsend zóna csapdájába esett az Alborán-tengeren. A helyzet alaposan próbára tette a hajósok türelmét, de nem szegte kedvüket végletesen, még akkor sem, ha Gibraltárhoz érve már jelentős volt a lemaradásuk, mert a mezőny eleje közben rekord-gyorsasággal tette meg ugyanazt a szakaszt.

Az óceánra kiérve – miután sikerült megszabadulni egy, a tőkesúlyra felakadt hálótól – jó iramban eredtek a mezőny üldözésére. Az óceáni vágtázásnak sajnos negatív eredménye is lett: egy beázás után javíthatatlanul elromlott a tőkesúly mozgatását vezérlő komputer. Ez nagy hátrányt jelentett az út kétharmadára, de ez sem késztette feladásra őket, sőt, meg sem álltak Fokvárosban, noha felmerült ez az opció; a tőkesúly manuális kapcsolással mozgatható maradt. Ezzel együtt, ahogy Conrad beszámolt róla, amint elérték a déli óceánt, a hajó igazán elemébe jött, és vadul, nagy kedvvel rohant a hatalmas hullámokon az albatroszok lakta messzi szürkeségben. Ugyanakkor viszont ekkor jelentkeztek az árboc problémái: először a felső részen egy jókora bevágódás, majd kocsi hibák. Ezek tovább nehezítették a menetet, és hamar kiderült, hogy tovább korlátozódik a hajó képessége, mivel a fővitorla innentől fogva legfeljebb az első reffen volt használható. A déli vízen ez egy darabig nem okozott hátrányt, és Nándor is azt mondta, hogy ami nem öl meg, az megerősít; ennek szellemében folytatták a rohanást, és az Indiai-óceánon a 24 óra alatt megtett távolságuk elérte a 400 mérföldet; amikor éppen nem szemben fújt a szél ott, ahol ez finoman szólva nem szokványos. Szépen kapaszkodtak az előttük haladó One Planet One Ocean/Pharmaton egységre, amikor a fővitorla egyik felső kocsija végleg elromlott, és lehetetlenné tette a mozgatást. Sokszori, Nándor részéről fejsérüléssel járó árbocmászás árán sikerült annyira konszolidálni a helyzetet, hogy biztonsággal elérhető legyen az új-zélandi Bluff kikötője. Ezen a ponton muszáj volt vállalni a kényszerpihenőt, mert az árboc hibája a déli óceáni körülmények között a nyílt vízen nem volt javítható. Nándor az édesanyját idézte: „ahol a legnagyobb a baj, ott a legközelebb a segítség.” Sajnos duplán igaznak bizonyult ez a régi mondás, ugyanis Bluff felé tartva eltörött a tőkesúlyt tartó nyolc csavarból kettő, ugyanakkor viszont Conrad új-Zélandi kapcsolatai miatt határozottan látszott, hogy minden hibát záros határidőn belül képesek lesznek orvosolni. Conrad új-Zélandi nagybátyjának támogatásával a három napos szárazföldi tartózkodás alatt minden szükséges javítást el tudott végezni a két szkipper.

A visszatérés a versenypályára lassan indult, de aztán igazán nekilódultak újra: 417 mérföldet mentek 24 óra alatt, amivel ebben a statisztikában megelőzték a vetélytárs Renault egységet, és bebizonyították, hogy a hajó alapvető képességeiben egy szinten áll a mezőny legnagyobb részével. A Barcelona World Race idei kiadásának érdekessége lett, hogy a kijelölt jégzóna határa miatt többen is úgy jártak, hogy a déli óceán kellős közepén is elkerülhetetlenül belefutottak szélcsendes zónákba, a Spirit of Hungarynak is kijutott ebből az élményből, szerencsére nem tartós időre. A Horn fokig tartó hosszú magányos menetelés során aztán megmutatta szokásos formáját is az óceán, sőt: időnként tartósan 40-50 csomós szélben hajszolta a magyar vitorlást, ami állta a próbát. Igaz, közben egy újabb tőkesúly csavar adta meg magát, ez pedig a teljes hátralévő útra extra óvatosságra késztette a vitorlázókat.

A földkerülő vitorlázóversenyek taktikai szempontból egyik legnehezebb része a déli Atlanti-óceánon való észak felé kapaszkodás. Jobbára kiszámíthatatlan, hogy milyen hosszúsági körök tájén lesz a leghatékonyabb az előrejutás, és sok múlik a szerencsén is. A Spirit of Hungary ezen a szakaszon igen szerencsésen túljutott, és habár nagyságrendi előrelépés nem tudott tenni, de szerencsétlen további lemaradásba sem keveredett. A szerencsének azonban ára volt: Conrad egy szerencsétlen esés következtében kificamította a vállát, és jócskán beverte a homlokát is. Nándor napokig egyedül vitte a hajót. A Zöldfoki-szigetek környékén újabb tőkesúly csavar tört ketté, összesen már a negyedik, aktuálisan a második, és ez komoly gondolkodásra késztette Nándorékat. Nem adták fel ekkor sem, és úgy döntöttek, megállás nélkül, fokozott óvatossággal, és különös beállítások alkalmazásával, biztonsággal el tudnak hajózni a célig.

Az út során több ütközést is elszenvedett a hajó azonosítatlan úszó tárgyakkal, ezek közül az egyik okozott nagyobb kárt: a kormányösszekötő rudat kellett megragasztani. Annál nagyobb bosszúságot okozott az Egyenlítőtől északra elterülő óriási kiterjedésű és sűrű hínárerdő, ami napokra megkeserítette és lelassította a menetet. Rövidebb, ám annál kalandosabb eset volt aztán, amikor Gibraltárhoz érve egy halász telep labirintusából kellett az éjszaka sötétjében kikeveredniük.

A Földközi-tengeren a visszaérkezés ugyanúgy sikerült, mint az előttük járó másik hat hajónak: átlagosan gyors, de annál sokkal lassabbnak tűnő célbeérés. A Spirit of Hungary végül ugyanolyan kivételesen gyenge szélben siklott be a W Hotel elé, mint ahogyan 110 nappal, 10 órával, és 59 perccel korábban elindult onnan.

Többször úgy tűnt, hogy minden jóra fordul, és minden lehetséges bajon már túljutottak. Ilyenkor Nándor mindig elmondta – legutóbb a Gibraltári-szorosban – hogy ameddig nem érik el a kikötőt, addig a versenynek nincsen vége. Hát most elérték, és most vége lett. Gratulálunk!

Fő számok:

Időeredmény: 110 nap, 10 óra, 59 perc, 40 másodperc

Különbség a győzteshez képest: 26 nap, 5 óra, 9 perc, 15 másodperc

Teoretikus út: 23321 mérföld, teoretikus átlagsebesség: 8,8 csomó

Ténylegesen megtett távolság: 27575,28 mérföld, tényleges átlagsebesség: 10,4 csomó

Néhány első kép a befutóról:

Baric Ádám írása