Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

BWR mezőny – egy hónapja a tengeren (BWR cikk nyomán)

A Barcelona World Race szkipperei egy hónapja vannak versenyben, s az eddig megtett 10.000 mérföld kezd megmutatkozni a 14 szkipper arcán és kezein.

A hét csapat mindegyike – egyesek gyermek koruktól ismerik egymást, mások sebtében formálódtak társakká – kialakította saját életritmusát. Minden csapat alaposan próbára lett már téve, s mindegyikük az óceán tiszteletéről, megbecsüléséről beszél. A verseny továbbra is intenzív, csupán 200 mérföld van a két vezető hajó között, s 150 mérföld választja el a harmadik és negyedik hajót.

BWR HANDS a-month-at-sea

BWR HANDS a-month-at-sea

Korábbi Barcelona World Race versenyző Jérémie Beyou (az első versenyen Sydney Gavignet-val vitorlázott, míg árbocuk le nem tört az Indiai Óceánon) így komentálta az eseményeket: “A verseny eleje rendkívül intenzív, nagyon érdekes. Két féle vitorlázást láthatunk. Guillermo ugyanabból az “iskolából” jött mint Alex Thomson, agresszív, folyamatosan támad. A Cheminée simábban, finomabban taktikázik. Azt hiszem, felismerem Jean kezét a navigációs stílusukban. A GAES Centros Auditivos csapat szintén jól versenyez. Olyan srácok, mint Jean, Bernard és Guillermo pontosan tudják, mikor kell 110%-ot hozni és mikor lehet kicsit visszább venni. Ez a végén nagy különbségeket mutat.”

A vezető Cheminée Poujoulat-nak és a Neutrogena-nak az Indiai Óceán lehet, hogy az eddigi legnagyobb kihívást jelenti majd, két egybeolvadt trópusi ciklonnal, melyek útjukat keresztezik 2-án éjaszaka és 3-án, ahogy az alacsony nyomású rendszer dél felé halad. A versenyzők szokatlan módon kihátráltak – csökkentették a vitorlafelületet (Cheminée Poujoulat – 3 reff), csökkentették a tempót, s a köztük és az Antarktisz Tilalmi Zóna között lévő távolságot 200 mérföldre növelték. Mindketten közelről figyelik majd a ciklon fejlődését. A legszigorúbb ponton 55 csomós szél is lehet, 6-8 méteres hullámokkal, de az is lehet hogy gyorsabban dél felé halad majd, és így a vezető hajók elkerülhetik a legerősebb hatást. Hétfő délután még mindketten 25 csomóval vitorláztak, délnyugati szélben.

A harmadik helyen vitorlázó Anna Corbella és Gerard Marin számára lehet, hogy megfordul a szerencse. A GAES Centros Auditivos egy magas nyomású rendszerben négy napra megragadt – Anna elmondása szerint úgy érezte, már harmadszorra estek csapdába -, de 2-án délután ismét közel 14 csomós sebességgel mentek.

A Renault Captur, mely közel 150 mérföldet hozott a harmadik hajón, szintén sebességcsökkenést mutat. Tempójuk 10 csomóra esett vissza, ahogy megérezték a magas nyomás hatását.

Máshol a mezőnyben, egyesek apróbb dolgoknak is örültek. Conrad Colman így viccelődött a Spirit of Hungary fedélzetéről: “Krízis van a fedélzeten, mégpedig az, hogy az összes zoknink vizes. Szóval muszáj járatnunk a motort hogy egy kis meleget csináljunk, így tudunk egy kicsit mosni és zoknit szárítani. De mivel ez a legnagyobb problémánk jelenleg, az élet egész jó!”

Jean Le Cam így nyilatkozott: “Jól eszünk, nincs sok aggodalomra való okunk, ez az élet… szerencsére van még két hónap előttünk. Van üzemanyagunk és vizünk, melegen tudjuk magunkat tartani és tudunk enni. Szóval nem panaszkodunk.”

Aleix Gelabert szintén elmélkedő hangulatban írt a One Palnet One Ocean and Pharmaton fedélzetéről: “A legnagyobb tisztelettel, tudatában annak hogy az Indiai Óceánon vitorlázunk, a lehető legjobban vitorlázva igyekszünk folytatni a versenyt, s közben igyekszünk kiélvezni minden egyes pillanatát ennek a hihetetlen Barcelona World Race-nek.”

Top sebességek és lassulások

Az egy hónapja tartó versenyben a mezőny sebesség-rekordját idáig az élen vitorlázó Cheminées Poujoulat tudhatja magáénak – 24 óra alatt mért átlag 18,5 csomós sebességgel a Déli-Atlanti-óceánon -, ezzel osztozva a dicsőségen a már a versenyből visszavonult Hugo Boss-szal – négy óra alatt mért átlag 20 csomós sebességgel.

A Spirit of Hungary szenvedte el a leglassabb négy órát a Földközi-tengeren – átlag 0,9 csomóval -, s ugyanezt az átlagot érte el a GAES Centros Auditivos az Indiai Óceánon, valamint a One Planet One Ocean az Egyenlítői szélcsendes zónában.

A verseny állása 2015 Február 2-án hétfőn, 14:00 UTC-kor

1 Cheminées Poujoulat (B. Stamm – J. Le Cam) + 14,885.2 mérföld a célig
2 Neutrogena (G. Altadill – J. Muñoz) + 217.8 mérföld a vezető hajóhoz
3 GAES Centros Auditivos (A. Corbella – G. Marín) + 1,112.6 mérföld a vezető hajóhoz
4 Renault Captur (J. Riechers – S. Audigane) + 1,274.0 mérföld a vezető hajóhoz
5 We Are Water (B. Garcia – W. Garcia) + 2,022.0 mérföld a vezető hajóhoz
6 One Planet, One Ocean & Pharmaton (A. Gelabert – D. Costa) + 2,408.2 m a vezető h-hoz
7 Spirit of Hungary (N. Fa – C. Colman) + 2,876.3 mérföld a vezető hajóhoz
8 ABD Hugo Boss (A. Thomson – P. Ribes) – feladta a versenyt

Skipper-ek mondták:

Anna Corbella, GAES Centros Auditivos
“Aggódunk, mert a [Renault Captur] egyre közeledik hozzánk. Sőt, ez több mint aggódás, nagyon bosszant minket mert nem olyan régen még elég messze voltak. Most, a szerencsétlenségünknek köszönhetően van egy anticiklon ami lehetővé tette nekik, hogy megfogjanak minket. Egy pillanatra sem álltak meg, nyerik a mérföldeket. De nem lesz könnyű minket megelőzni, mert ugyanazzal a meteo-val, ugyanolyan körülmények között eddig a versenyben végig mi voltunk gyorsabbak náluk és gondolom ez ezután sem változik.
Legalább most kihasználtuk az alkalmat a hajó javítására és jó sok pihenésre. De amikor a többiek folyamatosan nyerik a mérföldeket, te pedig nem tudsz haladni, az nagyon bosszantó. Végül muszáj abból kihoznod valamit, amid van, vagyis javítgatni, pihenni, és a legtöbbet kihozni a helyzetből.”

Bernard Stamm, Cheminées Poujoulat
“a passzátszelek után nagyon jól mentünk, sikerült megkapaszkodnunk egy fronton, amivel elértük a Déli Óceánt, és így sikerült megtartani a szelet, ami nagyon jó volt. Aztán belementünk egy kicsit erősebb nyomásba, és azóta is tartjuk a szelet, nem rossz. Mostmár kezdjük érezni a fáradtsgot, de tudjuk egymást váltani, amég egyikünk a kormánynál, a másikunk pihen, szóval nem olyan vészes. Eddig minden rendben. Még mindig vannak kisebb technikai problémáink, melyek kissé megnehezítik az életünket a széljelző és a felhúzó kötelek között. Átmenetileg megoldottuk a problémákat, de ezzel még nincs befejezve. Ezen kívül a hajó jól van.”

Guillermo Altadill, Neutrogena
“Az első hónap nagyjából az Atlantin telt, a passzátok és a magas nyomások között. Aztán a múlt héten kompletten átváltottunk a Déli óceáni módba, itt teljesen mások a körülmények. Szóval az elmúlt egy hónapban nagyjából minden fajta kondíciót láttunk, amivel csak találkozhatunk a föld körül. Mióta elhajóztunk Barcelonából, majdnem minden irányú szelet és állapotú tengert láttunk, alacsony nyomás, magas nyomás, egyenlítői szélcsendes zóna — nagyon intenzív volt, főleg az első időszak, közelharcban a Hugo Boss-szal és a Cheminée-vel. A múlt hét kicsit nyugodtabb volt, mert a Cheminée jobban eltávolodott, és mi is.
Szóval, ez egy jó hónap volt, jobban megismerhettük magunkat, azt is tudjuk, hogyan vitorlázzuk meg a hajót gyorsan, de biztonságosan. Elég sok mindent fejlesztettünk az elmúlt egy hónapban.
A legjobb pillanatok valószínűleg azok, amikor a leggyorsabban és legnyugodtabban vitorlázik az ember egy csésze teával, közben beszélgetve. Van egy pár olyanunk is, főként az Atlantin.
A legrosszabb pillanatok mindig ugyanott vannak, az egyenlítői zónában, olyankor kissé frusztrált az ember. Tudod, hogy nem tudsz haladni, miközben mindenhol máshol van szél. Számunkra az a legrosszabb.”

Jorg Riechers, Renault Captur
“Számunkra az első két hét volt legkeményebb, mert kicsit nehezen rázódtunk bele a ritmusba, és azért küzdöttünk, hogy egyáltalán eljussunk a szélig és a hullámokig. Még ott az elején szereztük be a hátrányunkat.
Most jó két hete illetve 10 napja már kezdünk igazán belelendülni a versenybe, jól vitorlázzuk a hajót, nyerjük vissza a mérföldeket a harmadik helyen lévő GAES-hez, szóval elég boldogok vagyunk pillanatnyilag. Olyan sok jó pillanatunk van itt a hajón együtt! A legjobb valószínűleg az volt, amikor spinnakerrel mentünk kifelé a St Helena magasnyomásból, az egy nagy megkönnyebbülés volt, közben még mindig meleg idő, napsütés, az elég csúcs érzés volt.”

Aleix Gelabert, One Planet One Ocean Pharmaton
“32 nap hajózás után a One Planet One Ocean & Pharmaton-on, elérkeztünk egy komoly mérföldkőhöz: megkerültük a Jóreménység fokát. A három “Nagy Fok” közül – Jóreménység, Leeuwin, Horn-fok -, melyek megkerülésével teljesíti egy vitorlázó a földkerülő utat, ez az első. A Jóreménység foka az átjáró az Indiai Óceánra, mely viharai, erős szelei és óriási hullámai miatt rettegett hely. De ezúttal mi csendesnek és rendkívül befogadónak ismertük meg – mondhatni, különösképpen csendes volt. Didac-nak és nekem is ez az első alkalom, hogy megkerültük a Jóreménység fokát, s nem könnyen felejtjük el. Ez azon emlékek egyike, melyekre örökre emlékezni fogunk.”

Conrad Colman, Spirit of Hungary
“Ilyen körülmények között bő szélben – amely kondíciókra ez a hajó tervezve lett – vitorlázni egész egyszerű volt. Szerintem 40 csomós szélben is voltunk, az átlag olyan 30 körül volt, szóval a Solenttel és a Stay-jel vitorlázunk. Ezek aránylag kis méretű vitorlák, de a hajó így is szárnyalt. Nagyon jó érzés, amikor a hajó komoly mérföldeket hagy maga mögött. Ez volt a leggyorsabb menet, amit akár Nándor, akár én megéltünk hajón, s alig várjuk, hogy ezt folytathassuk és fokozhassuk a verseny hátralevő részében.
Nándor és én nagyon különböző emberek vagyunk, de jól kijövünk egymással, élvezzük egymás társaságát. Szeretek beszélgetni vele a korábbi versenyeiről, sztorikat mesélünk egymásnak. Tegnap este csinált nekem egy nagyon finom teát a saját receptje szerint, tealevélből, kis mézzel és egy csepp vörösborral a Balatonról. Szép pillanatokon osztozunk együtt.”

forrás: BWR website – magyar verzió Fa Lili