Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

ELNÖKVÁLTÁS az IMOCA szövetségben – elnöki és ex-elnöki interjúk

ELNÖKVÁLTÁS az IMOCA nemzetközi szövetségben  – elnöki és ex-elnöki interjúk

(OSM NEWS alapján)

Jean Kerhoas — az IMOCA osztály új elnöke —,

valamint Luc Talbourdet — aki 8 év elnökség után adta neki át a stafétát,

de ugyanakkor támogatói szerepben még ott maradt az osztályvezetőségben: motivációikról és a jövőre vonatkozó kikátásukról nyilatkoznak az IMOCA Ocean Masters vitorlázóihoz.

Jean Kerhoas “Ez egy elképesztően izgalmas kihívás!”

Jean Kerhoas new president of IMOCA

Jean Kerhoas – az IMOCA új elnöke

Elsősorban mi inspirálta Önt, hogy elvállalta a vezetői szerepet?

Ahogy ez látható, ezt a szerepet elsősorban a bizottság meglévő tagjainak kérésére vállaltam el. Persze nem is utasítottam vissza ezt a lehetőséget, mivel nagy megtiszteltetés, hogy ilyen legendás vitorlázók kértek fel. Sokukat már jól ismerem, mivel a Port-la-Forêt-i Pôle France eredeti alapító csapatának tagja voltam. A Finistère-i (Bretagne) képzési és fejlesztési rendszer kialakításához is hozzájárultam, ami sok versenyzőt segített és támogatott, hogy ma ezen a szinten lehessen… de számomra a legfontosabb, hogy ez a szerep rendkívül izgalmas. Ez egy nagyon tekintélyes hajóosztály, amely a világ legjobb vitorlázóit (szóló és kétszemélyes kategóriában egyaránt) hozza össze. Nagyon boldog vagyok, hogy követhetem az IMOCA fejlődését, mely mára egy igazán érett állapotot ért el. Számos mérföldkőhöz érkeztünk nemrég, melyekkel kapcsolatosan döntéseket kellett hoznunk — a múlt év végi szavazások során. Bevezettük az új hajó-tervezési és -építési szabályzatot, valamint bejelentettük az OSM-mel való partneri együttműködést — mindkét változás nagyon fontos IMOCA-val kapcsolatos kérdéseket érint, nemzetközi tekintetben.

A hajóosztály fejlődésére nézve mik a jövő-béli elképzelései, és hogyan kívánja biztosítani a Luc Talbourdet által megkezdett intézkedések folytatását?

Ma egy igen erős alapra építkezhetünk, mely még az elődöm segítségével jött létre. Természetesen ott van az új szabályzat és az OSM-mel való szövetkezés — amire már az imént utaltam, melyek fejlődésünk alapvető alkotóelemei. A már megkezdett startégiát kívánom folytatni, mely a nemzetközi kapcsolatok erősödését kívánja elősegíteni, valamint további kereskedelmi szponzorok keresésére is koncentrálunk majd — egy magasan internacionális vitorlázói kör létrehozása, és egy prémium minőségű világbajnoki széria létrehozásának érdekében. Megkezdtük az IMOCA Ocean Masters New York — Barcelona verseny megszervezését — egy nagyszerű verseny, mely ugyancsak mutatja a nemzetközi népszerűsítésre való igyekezetünket: a különböző helyszíneken különböző nemzetek vitorlázóit kívánjuk összehozni. A következő Vendée Globe is ebbe az irányába törekszik, különösképpen Kína csatlakozásával. Az eén munkám legfőképp ezekre a területekre fog irányulni, folytatva a Luc Talbourdet által megkezdett munkát. A szponzor-keresésben magam is személyesen részt fogok venni, hogy körünk benyomását és hírnevét öregbítsem.

Hogyan győzné meg a leendő szponzorokat, hogy támogassák az IMOCA Ocean Masters kört?

Először is, ez az műfaj első osztályú társasági kört ígér, mely sport és kaland szempontjából egyaránt ígéretes, széles körű nézőközönség számára. Akár egyszemélyes, akár kettő, ezek a versenyzők mind rendkívül tehetséges vitorlázók, magasan szofisztikált hajókkal és csodálatos mesélni való történetekkel. Ezek a vitorlázók igazi versenyzők a vízen, de ugyanakkor képesek mikrofont ragadni egy-egy verseny után, hogy érdekes történeteket meséljenek a közönség és a média számára — ezt nem minden sportban mondható el. Ezek a vitorlázók vágynak rá, hogy szenvedélyüket megoszthassák és kifejezhessék, ami a versenyre nézve valóságos “terméket” jelent. Aztán ott van az IMOCA World Championship programjának bővítése és fejlesztése, mely folyamatos láthatóságot (reklámot) biztosít a szponzoroknak a versenyek során. A hajóosztály dinamizmusa megint egy másik tényező, a flotta egyre csak bővül: hat új hajó épült, sok másik átalakuláson vesz részt. Úgy gondolom, hogy ezek a tényezők együtt egy nagyon vonzzó “koktélt” alkotnak.  Egy nagyobb nemzetközi vitorlázói kör kialakulása komoly hírnevet biztosítana a világbajnoknak. Ez természetesen a stratégiánk egyik alapvető eleme, melyet lépésről lépésre alakítunk ki. Eddigi hírnevünk legnagyobb része a Vendée Globe médiában való megjelenésének köszönhető, bár a Barcelona World Race is egyre erősödik. Fő célunk, hogy az IMOCA Ocean Masters World Championship és annak bajnoka széles körben ismert és elismert legyen, komoly imázst teremtve a győztesnek, kiemelve a versenyzők rendkívüli elhivatottságát és tudását, mely ebben a sportban elengedhetetlen a legmagasabb szint eléréséhez. A kihívás ebben rejlik.

 

Nyolc évnyi elnöki tevékenység után az IMOCA osztályban, milyen gondolatok merülnek fel önben az elmúlt időszakkal kapcsolatban?

Luc Talbourdet ex-elnök:

LUC TALBOURDET az IMOCA ex elnöke

LUC TALBOURDET az IMOCA ex elnöke

Véleményem szerint egy elnök feladata, hogy elegendő energiát termeljen és biztosítson esetleges változtatások véghezviteléhez, és mindig legyen megoldása a felmerülő problémákra, hogy az osztály felfejlődhessen egy professzionális szintre. Hogyha az elmúlt két évemet hozom fel példának az IMOCA elnökeként, két alapvető célunk volt: a hajó-tervekre vonatkozó szabályok módosítása (a hajóépítési kiadások limitálása érdekében), és közben egy relatív homogén mezőny megtartása. Szerintem ezt a módosított szabályokon, különösképpen az árboc és tőkesúly szabványosításán keresztül sikerült megvalósítanunk. A változások nem voltak egyszerűek. Épp ezért fontos, hogy valaki külön erre az ügyre koncentráljon és igyekezzen a legjobb eredményt elérni. Természetesen mindig könnyebb a dolgokat elengedni…

A második szempont az osztály kereskedelmi hátterének megváltoztatása volt: a szigorúan technikai szempontoktól (mely mindenkit annyira izgat) való elfordulás a szponzorok irányába. Éppen ezt a célt szolgálta az OSM-mel és Sir Keith Mills-szel való kapcsolatfelvétel.

Szóval most hol is tartunk pontosan a kereskedelmi oldalon?

Azt hiszem, az OSM beépítésén keresztül sikerült kiépítenünk egy bizonyos struktúrát, mely több értéket (ellenszolgáltatást) biztosít a potenciális szponzorok és partnerek számára. A cél a nagyobb média-lefedettség létrehozása, valamint a rendezők és az IMOCA osztályközötti közös kapcsolat létrehozása, hogy mindenki egyaránt profitálhasson az együttműködésből. Ha a Vendée Globe vagy a Barcelona World Race példáján elindulunk, szerintem a legnagyobb kihívás ma az, hogy a főbb kulcs-versenyek között (amelyek 4 évente kerülnek megrendezésre) egyéb versenyek is megrendezére kerüljenek, amelyek egy folyamatosabb verseny-sorozatot biztosítanak majd a szezon során. Az IMOCA-nak muszáj megpróbálnia ezt megvalósítani.

Lehet erre az ötletre építkezni?

A Vendée Globe-hoz hasonló versenyeknek megvan a maga időszaka. Ők maguk szervezik és kivitelezik a rendezvényt. Amikor vége van, minden lezárul egészen addig amég meg nem kezdik a következőre való felkészülést. Manapság szerintem több folyamatosságnak kellene lennie ebben a kategóriában is, csakúgy mint a többi sportban. A publikumnak szüksége van a folyamatosságra, tudniuk kell a Világbajnoki széria létezéséről, és hogy a versenyek egy sorozat részei. Szerintem ma a versenyek túlságosan elhatároltak egymástól. A következp lépés egy egybefüggő bajnokság kialakítása, melyet a közönség ismer, és ami rendszeres, teli naptárral rendelkezik. Minden sikeres sportág — mint például a Forma 1 vagy a futball — logikusan összefésült rendezvény-rendszert foglal magában. Az óceáni offshore vitorlázásban is hasonló rendszert kellene kialakítani. Ez a versenyrendezők folyamatos konzultációját és együttműködését kívánja, nem pedig különálló, individuális versenytevékenységet. A cél nem a már megteremtett értékek lerombolása, hanem azok összefésülése, hogy az együttműködésből mindenki profitálhasson, és a résztvevők együtt még erősebbé válhassanak. Ennek a megvalósítása természetesen időt követel…

Technikai szempontból mik a kikátások?

Óvatosnak kell lennünk, hogy a hajók elérhetők maradhassanak. Ma ez egy valóságos probléma — és ráadásul nem újkeletű —, hogy a fiatal vitorlázók nehezen érik el az IMOCA osztályt. Az új szabályzaton keresztül szigorítottunk a hajók ár-inflációján, a hajók viszont így is ugyan annyiba fognak kerülni, mint a négy évvel ezelőtt épültek. További munkálatok szükségesek a tehetséges fiatal vitorlázók, az osztályba való belépési díjának csökkentése érdekében. Ehhez még további intézkedések szükségesek a véleményem szerint.

Ezek után milyen szerepet fog betölteni az IMOCA bizottságban?

Most az a célom, hogy átadjam a stafétát az új elnöknek, aki új energiákat fektet majd a működésbe, ezzel elősegítve, hogy mostantól más, személyesebb céljaimmal foglalkozhassam. Szeretném, ha a váltás minél simábban menne. Nyolc évet töltöttem elnöki szerepben, szeretném az összes feladatkört alaposan átvenni. Ezért megyek most át “háttér-irodai” üzemmódba. Új elnök-helyettesi szerepem lehetővé teszi, hogy kísérjem az új elnököt, főképp nemzetközi utak során — melyekbe már rengeteg energiát fektettem az elmúlt években. A nemzetközi fejlesztéseken nagyon sokat dolgoztam és biztosra szeretnék menni, hogy a váltás megfelelően megy, főként ezen a területen. Szerintem nagy előnyre teszünk szert Jean Kerhoas személyében, mint elnök, mivel sokat tud a vitorlázásról — annak minden árnyalatában: az alapoktól, a legfelsőbb szintekig. A vitorlázókat is nagyon jól ismeri, főleg azokat, akik a bizottság tagjai. A feladatkörhöz szükséges, tökéletes személyiség, aki képes összefésülni az összes lényeges szempontot a jövőre nézve.

Az IMOCA Ocean Masters világbajnoki versenyszéria eéső versenye a New York — Barcelona lesz. Mi a véleménye erről?

Ha azt szeretnénk, hogy az offshore versenyzés népszerűvé váljon Franciaországon kívül is, akkor ezeket a hajókat el kell vinnünk a világ legnagyobb és legjelentősebb fővárosaiba. Ez egy remek “vitorlás fesztivált” hoz létre. Az IMOCA 60-as hajókon kívül egyéb francia offshore versenyhajók is jelen lesznek New York-ban, hogy bemutassák a technikai és tervezési tudásunkat. Remek lehetőség, ha ezt bemutathatjuk más országokban is. Ez jó lehetőség más nemzetek vitorlázóinak a motiválására és ösztönzásáre, hogy keressenek szponzorokat és csatlakozzanak az osztályhoz. Utolsó pontként ki kell emelnem, hogy az OSM-mel való partneri szövetkezés tette lehetővé ennek a versenynek a megvalósulását — mivel ők garantálták a verseny megszervezését és kivitelezését. Természetesen, egyelőre még egy kis bizonytalansággal haladunk előre, mivel még nincsen elegendő szponzor a világbajnoki széria teljes egészére, de ez mindenképpen egy jó kezdeti lehetőség.

IMOCA:  Egytörzsű versenyhajók Nemzetközi Szövetsége

(Az előd nemzetközi szövetségben az alapító csapat tagjaként, Fa Nándor 2 ciklusban volt elnök)