Az eredetileg 1993-ban alakult IMOCA, azaz a 60 lábas versenyhajózás nemzetközi szövetsége – melynek alapítótagjai közé tartozik és a ’90-es években öt éven át elnöke volt Fa Nándor – a Vendée Globe 2016-17 májusi záróceremóniáján kihirdette a bajnokság eredményét és egyúttal meghirdette az új világbajnoki szériát. Ismeretes, hogy a Vendée Globe 2016-17 magyar versenyzője, Fa Nándor és a Spirit of Hungary a legnevesebb óceáni vitorlázósztárok és hajóik között, többüket megelőzve a nagy tekintélyt jelentő 8. helyen végzett.
A 2016-2017-es Vendée Globe egyszemélyes non-stop földkerülő vitorlásverseny győztese, Armel Le Cléac’h egyben a 2015-2016-os Imoca Ocean Masters széria világbajnoki címét is magáénak tudhatja, immáron másodszorra. A világbajnokság sorrendje szigorú pontozásos rendszerben került kiszámításra, melyhez a két év során összesen öt óceáni Imoca verseny eredményeit vették figyelembe. A világbajnokság első tíz legeredményesebb hajósa három nemzetet képvisel: francia, angol és magyar, köztük a magyar Fa Nándorral, aki Spirit of Hungary nevű saját tervezésű 60 lábas versenyhajójával nyolcadikként teljesítette a vitorlázás Everestjeként is emlegetett Vendée Globe-ot.
- Palais De l’Élysée-Head of State honoured the heroes of offshore racing 20_04_2017©mixpress/spiritofhungary

A 2015-2016-os IMOCA Ocean Masters Világbajnokság pontrendszerébe öt óceáni versenyt számítottak be, ezek közül hármat 2015-ben (Rolex Fastnet Race, Transat Jacques Vabre, Transat Saint-Barth/Port-la-Forêt) és kettőt 2016-ban (Transat New York-Vendée and the Vendée Globe). Minden versenyt nehézségi fokának megfelelően súlyoztak 1-től (pl. Fastnet Race) 10-ig (Vendée Globe).
Armel Le Cléac’h: “Számomra ez fantasztikus befejezése a szériának…”
“Nagyon örülök a második világbajnoki címemnek, ez méltó elismerése a rengeteg következetes munkának, és az eddigi teljesítményünknek.” — nyilatkozta a Banque Populaire szkippere. “Ezt a díjat meg szeretném osztani az egész csapattal, akik nagyon keményen dolgoztak azért, hogy most itt lehessünk. Végig egy olyan módszert követtünk, melynek szerves része volt a csapat szigorú ütemezése annak érdekében, hogy elérjük a célunkat: ez pedig egy fantasztikus Vendée Globe teljesítése, illetve megnyerése volt. A Banque Populaire IMOCA projekt 2011-ben kezdődött, azóta minden tökéletesen működött. Két elképesztő hajónk volt, ebből egyet mi magunk építettünk. Úgy gondolom, egy második és egy első helyezéssel a Vendée Globe-on sikeresen letettük a kézjegyünk. Számomra a világbajnoki cím megszerzése fantasztikus befejezése az Imoca szériának, mielőtt új kihívások elé nézek az Ultime hajó kategóriában, ahol remélem hasonlóan jól teljesítünk majd.
Az IMOCA Világbajnokság top 10-es listája:
1. Armel Le Cléac’h: 351 pont
2. Alex Thomson: 331 pont
3. Jérémie Beyou: 329 pont
4. Yann Eliès: 328 pont
5. Jean-Pierre Dick: 283 pont
6. Fabrice Amedeo: 281 pont
7. Louis Burton: 266 pont
8. Eric Bellion: 255 pont
9. Jean Le Cam: 240 pont
10. Fa Nándor: 223 pont
Az IMOCA Világbajnokságba pontot adó versenyek
2015-ben: (súlyozás összesen: 8)
– Rolex Fastnet Race (súlyozás: 10-ből 1)
– 2015 Transat Jacques Vabre (súlyozás: 10-ből 3)
– Transat Saint-Barth/Port-la-Forêt (súlyozás: 10-ből 4)
2016-ban (súlyozás összesen: 14)
– Transat New York-Vendée: (súlyozás: 10-ből 4)
– 2016 Vendée Globe: (súlyozás: 10-ből 10)
Forrás: Mer et Média