Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

Fa Nándor hajónapló – Spirit of Hungary 2015. január. 10-11

2015.01.11.

13 00 GMT

Már egy ideje nem úgy ment a hajó, ahogy elvárható tőle, gyanút fogtunk. Eleinte megmagyaráztuk azzal, hogy több vitorla kell. De ma, amikor az A3-as gennakerrel sem ment 25 cs-s szélben többet, mint 13, egyértelművé vált, hogy valami nincs rendben. Leküldtük a kamarát hátul, azokon a képeken látszott valami meglehetősen nagy sötét csomag a tőkesúly penge közepe táján. Fölsodortuk az A3-at, szembe fordultam a széllel, megálltunk, tolattam kicsit leküldtük a kamerát ismét, most oldalt. Eltartott egy darabig, amíg összeállt a kép, de aztán teljesen világossá vált, már jó ideje hoztunk magunkkal valami óriási, feltehetőleg halászháló csomagot, mert a ts penge közepén úgy egy méter hosszon, teljes szélességben erősen lekopott már a festék. Más, komolyabb, szerkezeti sérülés nem látszik rajta.

Leejtettünk, A3 vissza és láss csodát, ugyanabban a szélben, amiben eddig max 13-at mentünk, most 18-akat siklatunk ugyanazokon a hullámokon. Derengésünk sincs, hogy mennyit vett el tőlünk a halászipar. Most, míg ezt írom C kint vezeti a hajót, merő élvezetből és épp hosszan szörfözött egy hullámon 20 cs-al. Nagyon nem ugyanaz az érzet sem és a teljesítmény sem.

A nagy munkálatok közepette beugrottam a cockpitbe, rá az egyik kötélre. Úgy ment ki a lábam alólam, mintha jégre érkeztem volna. Leültem és a lendülettől bevertem a fejem a szélébe. Nem is foglalkoztam vele egy darabig, de aztán véres lett a kezem a sapkától. Lett egy 3 cm-es hasadás a fejbőrömön, amit C körbenyírt, leborotvált, lefertőtlenítette, bekötötte. Szóval már gyógyul.

Húzzuk még Ny-DNy-ot, talán majd késő este, éjszaka hauzolunk.

 

2015.01.10.

Ma volt egy élő felvételem a BWR PC Course-sal, angol és magyar nyelven rögzítették a beszélgetést. Remélhetőleg érthető és jó lesz a hangminőség.

01.10. 22.40 GMT A Ny-i irányt csak rövid ideig tudtuk húzni, a végén már negatívat mentünk, muszáj volt vissza hauzolni.

Ma, koradélutánig tartottunk D – DNy-nak, amikor le is pörgött a szél és le is gyengült. Ébresztettem C-t, hogy muszáj csapást váltani és vitorlát cserélni. Ezeket a műveleteket hamar leírja az ember, de picit tovább tart megvalósítani.

Spirit of Hungary (Nandor Fa, Conrad Colman) Barcelona (ESP), Barcelona World Race 2014-15, ©Gilles Martin_Raget

Spirit of Hungary (skipper Nandor Fa, co-skipper Conrad Colman) Barcelona (ESP), Barcelona World Race 2014-15, ©Gilles Martin_Raget

A nem használatos vitorlát leengedjük a fedélzetre, leszereljük, belehajtogatjuk a tároló zsákjába – kifejezetten erre a célra gyártott 2,5 m hosszú táska, zippzárral, összehúzó hevederekkel, alul erős hálóval, hogy a víz kifolyjon belőle – és hátra cipeljük a kormányállás mellé, mert ott van súly miatt a legjobb helyen, és ott lerögzítjük.

Szóval reacher le, lekötöztük az orrfedélzeten, most hátulról előre cipeltük az ólomsúlyú A3-as gennakert – 120 kg vitorla és kb 80 l víz benne – és fölhúztuk. Ez az a vitorla, amit az ember csak akkor szeret, amikor a helyén van már. Minden mûvelet embert próbáló, de ha már fent van komoly erők vannak benne. Estig megyünk vele, de sötétedéskor már 26 csomó fúj, nem szívesen vitorlázok bele az éjszakába így. Kemény küzdelemben felsodorjuk, leszedjük, elrakjuk, reachert húzunk a helyébe. Egy óra kemény munka, mire a végére érünk már csak 20 cs marad. Most már marad úgy.

Most Ny-DNy-nak tartunk kifelé. El az afrikai partok közeléből, mert ebben a térségben erős szél gyengülést mutat az előjelzés és ebben nem szoktak hibázni. 150 – 200 SM-el beljebb marad a passzát 20 – 25 cs., onnét tudjuk a Zöldfoki szigeteket Ny-ról kerülni és az a jó hosszúság az egyenlítő felé.

Meglepő, hogy a környezet a legkevésbé sem emlékeztet a passzát zónára. Korábbi alkalmakkor errefelé napsütés és bárányfelhőzet volt a jellemző, kifejezetten kellemes hőmérséklettel, gyönyörû naplementékkel. Most erősen párás, szinte borult az ég és hideg van. Nappal még csak-csak, de éjszakára be kell öltözni. Semmivel sincs jobb idő itt, mint Barcelonában volt, pedig sokkal délebbre vagyunk már.

Építgetjük a sail chart-ot, de sokára lesz még megbízható. Most olyanokat javasol felhúzni, amik vagy nincsenek, vagy eszem ágában sincs felhúzni.
Ezt a routinggal együttműködő vitorlatérképet mindenki magának fejleszti a hajó és vitorlázata tükrében. Én még igen messze vagyok attól, hogy megbízható adatbázisom legyen.

01.11. 9 00 GMT vasárnap, (bár ez itt semmi másságot nem jelent)
Nem tudtam befejezni a mondanivalómat tegnap, mert kiugrasztott a szél. 30 cs-ra erősödött, ami soknak tûnt a vitorlázatnak. Egy ideig csak szemléltem az eseményeket, mikor mit tegyek ha kell és felkészültem reffelésre.

Furcsa nyikorgásra lettem figyelmes a jobb oldali kormánytól, amit már korábban is hallottam, de nem figyeltem rá komolyabban. Most odaültem mellé, szeretem tudni mindennek az okát. Meglepetéssel láttam, hogy a kormány teteje mozog a tokban jobbra, balra, a belső carbon lemez támaszték hajlik befelé. Megnéztem a másikat, ott semmi. Sem hang, sem mozgás. Az egyetlen amit tehetek, hogy a külső oldalt hozzácsavarozom a tokhoz. Kaptam a szerszámokat, fúrót, csavarokat és a fedélzet felett és alatt megfúrtam, megcsavaroztam. Ez szép is, meg hasznos is de olyan erők vannak ott, amiket a csavar visel ugyan, de a tok nem. Most megrepedt a felső csapágyház belaminálása és ott mozog. Kevésbé, de mozog. Azóta is töröm a fejemet a biztonságos és megnyugtató megoldáson, ami csak egy támaszték lehet. Egy odalaminált csővel meg lehet támasztani a belső sarkot a középső biztonsági kabin felső sarkához. Már csak meg kell csinálni. A tartalék kormány-összekötő pont olyan méretû cső, ami ide kell, már csak olyan idő kell, amikor el lehet a munkát végezni. Kikötő, vagy valamilyen öböl volna jó, de legalábbis nyugalmas menet. Majd kialakul.

Mire végeztem a csavarozással a szél beerősödött tartósan 30 cs-ra, elhatároztam, hogy bereffelem a másodikat a nagyvitorlán. Nekiláttam a műveletnek cm-ről-cm-re, ahogy ilyenkor kell.  Jött C hallva a zajokat, így együtt fejeztük be, kicsit stresszesen, mert a lock nem akart bezárni. Végül minden ok, elrendeztük a köteleket, szusszantunk egyet. Még el sem tudtam mesélni rendesen C-nek a kormányon végzetteket, megbeszélni a helyes javítást mikor visszagyengült a szél, kireffelünk.

Azóta aludtam egyet. C hagyott aludni vagy 5 órát, nagyon kedves tőle. Én is szoktam tovább hagyni, ha semmi különös teendő nincs.

Még mindig 11 – 14 cs-val megyünk kifelé, a mai napon ez lesz végig. Talán éjszaka majd vissza hauzolunk a D-i irányba és az reményeink szerint már az egyenlítői csapás lesz.
Bágyadtan ugyan, de süt a nap, a pára fölött mintha passzátos bárányfelhőket látnék, de még mindig hideg van, vízhatlanban lehet csak kimenni.
Most megyek és eszem egy narancsot, is.