Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

FA NÁNDOR hajónaplója Ápr.19. Az utolsó éjszaka a versenyben

Még kicsit marasztal bennünket a tenger, nyilván ez is szeret.

04.19, 11:10, UTC, délelőtt,

Jól jöttünk az éjszaka, reggel, de kemény munka volt az ára, mindketten kipurcantunk, külön is és együtt is. Folyamatos vitorlacserék, és az még az egyszerűbb, ha az egyiket felsodrom, a másikat kihúzom, sokkal keményebb feladat, amikor a C0-t cserélem a genakkerre, és vissza. Ugyanarra a besodróra, felhúzóra, lockrendszerre kerül mindegyik, csak úgy lehet cserélni őket, ha leszedem, ami fönt van és fölhúzom, ami lent van. Fél óra kemény munka ez az egyszerű művelet, és nem kell hozzá más, mint hogy lengjen a szél 30 – 40°-ot. Ez történt sorozatosan az éjszaka, szinte folyamatos rotációban volt a mesterhármas, J1, C0, genakker.

Most éppen meghal az eddig fújó Ny-i szél, és várjuk helyébe – előbb, utóbb – a friss DK-i váltást. Ibiza magasságától 50 SM-re vagyunk, 210 SM-re a céltól. A routing holnap délutánra ígéri nekünk a megváltást, örömmel hiszek neki.

Éjszaka,

Délután megjött az ígért szívet melengető szelünk, és aránylag gyorsan, kellemes 13 cs-ig erősödött DK-ről. Gyorsan A2-t húztunk és jól haladtunk vele. Egy óra múlva kezdett szembefordulni, lecseréltük a J1-re és ugyanúgy kellemes sebességgel haladtunk jó irányba. Vacsora után elmentem pihenni azzal a tudattal, hogy C-nek semmi dolga, surrogunk az éjszakában a cél felé. Ezzel szemben rövid idő után arra ébredtem, hogy nagyon csörlőz valamit, kimentem, éppen a C0-t húzta fel, segítettem neki. Még mindig jól haladtunk, bár igencsak legyengült a szél. Még két óra, és 3 cs-ra gyengültünk, nagyjából ennyivel is haladunk.

Reggel észrevettem, hogy az orrsudár végén lévő lehúzó szem följebb van 6 – 8 cm-el. Ez egy fixen lekötött szem, amihez két vitorlát húzunk le, a C0-t és a genakkert. A rögzítése a cső belsejében van, nem látszik belőle semmi, de ahogy kimentem a rúdra láttam, hogy erősen meg van kopva a kötése. Fogtam gyorsan egy darab dynemát és ideiglenesen megerősítettem, hisz éppen a C0 volt használatban. Később, délelőtt, C még jobban megerősítette, így ki kell bírja a befutásig.

Délután arra figyeltem fel, teljesen véletlenül, hogy az árboc tetején, nagyjából a J1 lockja magasságában, valami fekete, kisujjnyi kiáll az árbocból. Kaptam a távcsövet és igyekeztem kitalálni, hogy mit látok. Nem sikerült. Jött C, ő is jól megnézte, távcsővel is, ő sem jött rá, hogy mit lát. Muszáj volt C-t fölhúznom – belefért az időnkbe – hogy megnézze, mi az, és ha már arra jár, átnézheti az összes veretet, kötést. Egy elálló ragasztószalag darabka volt az, C jól megjavította. Szerencsére mással sincs komoly gond, csinált néhány felvételt és lejött.

Szinte mindenhol látom a kopásokat, elhasználódás jeleit, de remélem, hogy már ezt az utolsó 150 SM-et kibírja.

2,5 – 3,5 cs-s a szél, ebbe 1,7 cs-s komoly sebességet érünk el, amihez hozzátesz 1 cs-t az áramlat, így az egyenlegünk 2,7 cs. Ezzel 6 nap alatt érnénk el Barcelonát. Ibiza 25 SM-re van fölöttünk, de nem az takarja a szelet, egyszerűen nincs. Még kicsit marasztal bennünket a tenger, nyilván ez is szeret.
Megállt a szelünk, ebben a pillanatban teljesen állunk. Remélem, valami majd jön helyette és haladunk tovább.

04.19-én, 22:10 UTC-kor a pozíciónk 39° 15,1′ N, 000° 51,5′ E, még 140 SM a célig