” arról álmodoztam, hogy legyen egyszer egy irány-stabil hajóm, amivel gyorsan lehet itt délen vitorlázni. Jelentem lett, a Spirit of Hungary olyan és erről most győződök meg, amikor nagy sebességgel, fiatal, nagy, agresszív hullámok között kell biztonsággal haladni… embertelen viszonyok között kell a hajónak helytállni… Éjszakára a szél megjött, de lórúgásként, semmi átmenet, semmi gondolkodás idő.

FA N:  HAJÓNAPLÓ 02 17, 03 20 UTC, de. Nehezen, sok figyeléssel, állítással indult a nap, de most kellemesebb, bár gyors a menet. Csináltam pár képet, íme a két két kedvencem.

Egész délelőtt az automata kezelőegységére tapadva igyekszem a hajót megfelelő szélszögön tartani, ami 145 – 150 °. Ez a szög az, amin a hajó a legnagyobb biztonsággal nem szalad fel és nem esik le annyira, hogy meghauzoljon. 35 – 45 cs szél fúj, ennek megfelelő hullámzással, ami egyáltalán nem barátságos.

A hajót lelassítani nem tanácsos, mert akkor egyrészről nem haladunk, másrészről semmivel nem biztonságosabb, sőt, sokkal jobban kiszolgáltatja magát a hullámoknak, amik nincsenek tekintettel a szépségére, ütik, ahol érik. Az egyetlen biztonságot adó állapot a futás minél biztonságosabban. Ez esetünkben a 15 – 24 csomó, jelenleg a 2 reffre levett nagyvitorlával és a stay-el. Amennyire lehet raumban tartom, de a hullámok nagyon agresszíven forgatnak bennünket. Minél gyorsabbak vagyunk, annál kevésbé, de így meg beleszaladunk az előttünk lévő hullámokba, amik lelassítják a hajót, így azok végigszaladnak a fedélzeten és dől a víz mindenhova. Közben annyira agresszív rázkódásokat végzünk, hogy tiszta erőből kapaszkodni kell. Egy laza, kellően elő nem készített mozdulat, és repül az ember, amíg valami meg nem állítja.

44 cs-ig bírtam, aztán kimentem és lereffeltem a nagyvitorla 3. sorát. Így most stabilan, de még mindig gyorsan haladunk, bár nem olyan gyorsan, mint előtte. Nem elég gyorsan menni, valahogy oda is kell egyben érni, miközben az előrejelzés még erősebb szelet mond estére. Természetesen az történt, ami mindig is ilyenkor, hogy reffelés után visszagyengül a szél. Nem provokálom, egy darabig így marad.

Anno arról álmodoztam, hogy legyen egyszer egy irány-stabil hajóm, amivel gyorsan lehet itt délen vitorlázni. Jelentem lett, a Spirit of Hungary olyan, és erről most győződök meg, amikor nagy sebességgel, fiatal, nagy, agresszív hullámok között kell biztonsággal haladni. Kifejezetten jó érzéseim vannak, miközben embertelen viszonyok között kell a hajónak helytállni.

Bár nagyon hideg van, mégis kiültem enni a fedezék alá. Élmény ott ülni és nézni, amint a hajó finoman hasítja az utat magának a kétemeletes hullámok között. Olyan 32 cs-s szélnél még utolérnek a hullámok, de semmi konfliktusunk nincs velük, alánk nyúlnak, megemelik és futnak tovább, legfeljebb lemaradunk róluk. 35 – 37 cs-nál már elmegyünk a hullámokkal, szépen behelyezkedik a hátulról jövő hullám emelkedő hátára, és finoman zenélve szalad vele, akár percekig is. Ha már megérintjük a 40 cs-t, SoH kisasszony begorombul, vad bömböléssel veti magát az elfutó hullám után és beleront hátulról, át akarja döfni, ami néha sikerül is neki. Ilyenkor már szó sincs a kecsességről, vadul támadja a nálunk ezerszer nagyobb hullámhegyeket. Továbbra is 145 – 150°-os TWA-n megyünk, és ettől nem térünk el 10 – 10°-nál többel. Többnyire 35 – 42 cs közötti szelek fújnak, így továbbra is jó tempóban tartjuk K-et.

02 17 06 50 UTC-kor a pozíciónk 44° 59′ S, 109° 47′ E, 230 SM-re vagyunk a Leeuwin-fok vonalától. Itt már délután van, C most ébredt, készít magának ebédet és átveszi a stafétát, én meg látogatást teszek a hideg, nyirkos hálózsákomban, ami 10 perc után mégiscsak jó hely.

02 16, 00 50 UTC, reggel, majd apránként estig

Olvasói kérdésekre, mint például “Rajongói Klub” kérdésre :  miért úszik magasabban a CP (Cheminées Poujoulat) mint a többi hajó?

A válasz egyértelműen az uszonyokban van. Több évtizede folynak a fejlesztések, kicsiben, nagyban egyaránt. Korunk egyik nagy fejlesztési forradalma, amikor a hajókat uszonyokra emelik és maga a test kevésbé merül be a vízbe, mint korábban. Hogy milyen mértékben az hajónként és feladatonként változik, illetve mit engedek az adott osztály szabályai. Nem az America’s Cup hajói voltak az elsők, csak ők a a leglátványosabbak, amiket uszonyokra emeltek és gyakorlatilag a levegőben úszva vitorláztak velük. Az IMOCA osztály hajóinak tervezői változó mértékben, eleinte kisebb, majd mind nagyobb mértékben döntöttek a felfelé való emelés mellett a szél felé való emelés helyett. Ebben egyfajta kompromisszum volt az íves uszony, ami mindkét funkciót ellátta, csak szerényebb mértékben.

Mára, mi is tapasztaljuk, egyre kevesebb olyan szakasza van egy globális versenynek, amikor a szél felé való éles vitorlázással nyereséget lehet elérni. Időben és távolságban is messze felülmúlja ezt az a hozadék, amikor az uszony kiemeli a hajót, kvázi mintha jelentősen könnyebb lenne, minden szélszögön.

A CP, korábban Michel Desjojeaux  (kétszeres Vendée Globe győztes vitorlázó – mögötte óriási francia ipari háttérrel) hajója volt és ő már hosszú ideje ebben a fejlesztési irányban hisz és az idő őt igazolta. Az általuk alkalmazott egyenes, de fölfelé, kifelé álló uszony megdőléskor kb 75 – 80 %- ban emel fölfelé és csak a maradék %- ban viszi a hajót szél felé. Az általam, meglehetősen konzervatív felfogással választott fölfelé, befelé döntött uszony 100 %- ban szél felé visz és egyáltalán nem emel. Korábbi tapasztalataim alapján úgy véltem ennek van több hozadéka,

be kell lássam a gyakorlat alapján, hogy nem ez volt a helyes döntés. Ennek megfelelően, amire részben számítottam, a módosítási listám elején van az uszonyok dőlésének megváltoztatása. Az IMOCA osztály hajóinak a következő generációja – meglehetősen vitatható szabálykövetési ellentmondások ellenére – “L kifelé” uszonyokkal lesznek szerelve, amik a mostaniaknál lényegesen nagyobb mértékben emelik majd ki a hajókat. Ebben az esetben már nem csak az emelés a cél, hanem dinamikus nyomatéknövelés is, de ez már más téma, sok kockázatot rejt a hosszú, déli óceáni terhelések során és igen összetett kérdés. Majd otthon beszélgessünk róla.

Most itt vitorlázunk. A szél és az irány nagyjából változatlanok, csak a hullámok nőttek nagyobbakra. Egyre rázósabb, zötyögősebb a pálya. Hiába vitorlázunk gyorsan, nem haladunk ezzel arányosan. Ahogy beleszaladunk egy – egy hullámba irtózatosakat fékeződünk, erőlködik minden, én is itt a térkép asztalnál, hogy ne fejeljek bele a monitorba.

Nandi, Gybe! Ugrok, vízhatlan föl, kötél húz, vitorla vonszol, csörlőz, elrendez, a végére fölébredek, már nem fekszem vissza, csinálok egy kis harapni valót. Persze a szokásos valamelyiket, de meglepő módon nem unom őket. Amit jobban, többet szeretnék, az a főétkezések közötti nas, de nincs elég szinte semmiből. Akárhova nyúlok, erősen fogyó készletben kotorászok. Egy ideje már abban a felfogásban kezelem a kérdést, hogy a Horn fokig tartsanak ki, utána már bármivel kibírom hazáig. Mi az a kb 25 nap, annó José de Ugarte repülőhallal és esővízzel jött haza, szinte ugyanonnét, és én csak a nasról beszélek. Főétel van elég. Az más kérdés, hogy ezek a lio’ ételek ugyanígy visszanedvesednek-e hidegvízzel, mert gázunk biztosan nem lesz a végére. Az egyenlítőn megoldjuk majd napsütötte vízzel. Ha nem hibázok nagyot a kalkulációmmal, akkor kb 6300 SM van hátra a Horn-fokig, ami 22 – 25 nap. Ebben az esetben úgy a 70. nap környékén kerüljük a fokot.

Még 1987-ben, mikor hazaérkeztünk a St Jupáttal, a Splitbe elénk jövő csapatban volt egy fotós.  Magas, szikár, markáns, de mégis filozofikus figura, pont másodpercek kellettek hozzá, hogy belopja magát a szívembe és további néhány nap, hogy a fotóit is megszerethessem. Azóta vagyunk Baric Imrével barátok, olyanok, akiknek nem kell az állandó visszaigazolás, hogy ezt tudják. Imre 9S álnéven csokit gyárt, nem is akármilyeneket. Pont annyi lelkiismeretesség és fantázia van a csokijaiban, mint a fotóiban és pont annyira szeretem is őket. Valahogy a Spirit of Hungary arculat dizájner barátnőnk által eljutott Barcelonába egy nagy zacskóval ezekből a különlegességekből, így most nap, mint nap az eszemben vagy, köszönöm Imre!

Spirit of Hungary artisztikus 9S csoki-val a Föld körül

Ma próbáltam utána húzni a hátsó tőkesúly csavaroknak is, de nem hagyták magukat, egyiken sem tudtam semennyit sem mozdítani. Ennek örülök, annak a biztos jele, hogy jó a rendszer, masszív a hajófenék ezen a részen és stabilan fogja a tengelyt. Kapott idáig terhelést eleget, ha mozoghatna, most mozogna. Megnyugtató.

Késő délutántól várjuk a szél fordulását ÉNy-ra és megerősödését 30 cs körülire, ami reményeim szerint ismét egy jó kis rohanást tesz lehetővé. Az ígért szél a meglévő, hátulról jövő komoly méretű hullámokkal csodákra képes. Amennyire lehetséges felkészültem rá. Az orrban mindent átpakoltam az emelt oldalra, kitakarítottam a vizet az utolsó cseppig elöl, hátul, minden készen várja az előadást.

Éjszakára a szél megjött, de lórúgásként, semmi átmenet, semmi gondolkodás idő. Sajnos az iránya elmarad vagy 10°-ot az ígérttől, így erősen hátszeles a menet és nem olyan gyors, mint amit reméltem. C mindjárt az érkezésekor levette a 2. reffet, így is nagyon vaddá vált a menet, a reacher sem volt tartható a 40 cs körüli nyomásokban. Ugrottam, beöltöztem, föltekertük, a stay-t a helyére húztuk, azóta is így megyünk. Nem lassú a menet, de nem is rekorddöntögető.

Egy napi járásra van a Leeuwin-fok, ahol az Ausztrálok szerint véget ér az Indiai-óceán, onnan ők Déli óceánnak hívják. Mi azért a hivataloshoz kötjük és Tasmania vonalában lépünk át a Csendes-óceánra.

02 16.-én, 23 30 GMT-kor a pozíciónk 45° 04,4′ S, 106° 59′ E.