Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

Fa Nándor – Spirit of Hungary Hajónapló március 28-29. – változó szelekkel az Egyenlítő felé – gyönyörű fotókkal

“Kicsit följebb vagyunk. Süt a nap és közepesen haladunk…bő két nap múltán elérjük a Doldrumszot. Már a második vízkészítőnk is enyhén sós vizet állít elő …kávénak, vagy teának kissé pikáns.”

FA NÁNDOR FRISSEN ÉRKEZETT CSODÁS KÉPÖSSZEÁLLÍTÁSA és átmeneti szólóvitorlázása az Egyenlítőt közelítve

Hajónaplója március 29. 03 29, 10 10 UT,

Már tegnap abban a szélben voltunk, ami majd átfordul a passzátba és azt gondoltam ez simán egy szélfordulóval megtörténik. De nem, éjszaka megállt a szelünk, csattogtunk kicsit mielőtt megkaptuk volna az igazit. Úgy látom, nem vegyülnek egymással, méltóságukon aluli.
Ma egyértelműen a passzáttal haladunk. Eleinte, míg 6 – 10 cs volt és a C0-al tudtunk jól haladni, aztán erősödött kicsit 10 – 12 cs-ra, ami már sok volt a C0-nak, lecseréltem a J1-re. Most ez a vitorlázat, nagyvitorla 1 reff, J1. Süt a nap, meleg van, de érdekes módon az a kánikula, ami Rio magasságában volt, már tegnap sem érződött.

Beszedtem az A3-at a fedélzetről, mielőtt megszedi magát vízzel ismét. Ahogy elnézem az előttünk lévő szeleket, nagyon sokáig nem kell bőszeles vitorla. Az Egyenlítőig legjobb esetben is félszeleink lesznek, sokkal inkább K-i, mint DK-i, az egyenítői-zóna sok minden, csak nem gennakeres szakasz, aztán az ÉK-i passzát ismét. Nagy valószínűséggel Gibraltárig szorítjuk a szelet különböző mértékben.
Szóval beszedtem, és a többi már lenn lévő vitorlával együtt föltornyoztam őket a szél felöli oldalra, kell a nyomaték, és hosszú ideig megyünk majd így.

Délután. Itt a 13° déli szélességen még mindig azon aggódunk, hogy ki ne szaladjon alólunk a szél. Annak a magasnyomású zónának, amin épp átverekedtük magunkat még ide, jóval északabbra is kiterjed a hatása. A szél nem DK-i, hanem K-i, és nem a megszokott 18 – 30 cs, hanem 7 – 12 cs. Ennek megfelelően már táncolunk örömünkben, ha 10 cs-val haladunk, miközben a többiek ezen a zónán 13 – 15 cs-s sebességgel vágtattak át. Része az egésznek.

Egy ideje legyengült a szél erre a bizonyos 7 – 12 cs-ra és eleinte kicsit szembefordult, majd óra múltán el tőlünk, most épp 110°-ról kapjuk, J1 el, C0 ki és továbbra is 10 – 11 cs-val haladunk fölfelé.

Már a második vízkészítőnk is enyhén sós vizet állít elő komoly energiák felhasználásával. Még fogyasztható, de kávénak, vagy teának kissé pikáns. Tanulmányoztuk a kézikönyvet, de az, amit mondanak a tisztításról, nem hozott eredményt. Ezt a kis időt már kibírjuk, enyhén sózott vízzel is, és még pótdíjat sem kell fizetnünk.

Mindent összevetve haladunk, és ettől jól érezzük magunkat, még C is vidámabb lett. Azt mondja, hogy javul az állapota. Kirakott egy darab gumikötelet, és néha azzal gyógytornáztatja a vállát. Mire megérkezünk, talán teljesen rendbejön.

03 29.-én, 19 20 UT-kor a pozíciónk 13° 39,5′ S, 029° 48,3′ W, víz 24,3°C,

Ma csak ennyi történt, és még elment egy tankhajó mögöttünk, jó messze. Nagy volt, fekete és csúnya.

FRISS KÉPEK FA NÁNDORTÓL – a Spirit of Hungary  fedélzetéről. (SOH_skippers©FA_N_onboard_photo márc. 29)

HAJÓNAPLÓ 03 28, 11 30 UT,

Az éjszaka az összevissza vitorlázás jegyében zajlott, keveset és mindenfelé haladtunk. Reggel volt egy nyúlfarknyi idő, mikor egy felhő szelével jól, jó felé mentem, de nem volt több mint 6 SM. Aztán kb 4 órát ismét a türelemre való szoktatás jegyében töltöttem. Eleinte még rámozdultam fuvallatokra, de mindegyik fölszívódott, vagy szembefordult mire elrendeztem a vitorlázatot. Végül föladtam, elhatároztam, hogy csak arra a szélre állítok vitorlázatot, aminek látszik a folytatása.

Végül lett ilyen. Pont É-ra előttünk sötétlett egy szél csík, ami lassan közeledett felénk. Szinte kivárhatatlanul lassan, a végén már azt hittem, hogy felszívódik, mielőtt ideérne. Az utolsó 20 méteren 10 perc alatt „terjedt le”. Végül meglebbent a solent, további 10 perc múltán már haladtunk is, csak meg kellett fordulni hozzá, mert a Ny-i csapás lett pozitív. Mikor látszott, hogy marad egy ideig, kihúztam rá a J1-et, amivel azonnal meggyorsultunk.

Két dolog bosszant kicsit. Az egyik, hogy naponta kétszer töltünk le előrejelzést és egyiknek sincs köze a valósághoz. Már arra gondoltam, hogy egyáltalán nem figyelem az előrejelzéseket, mert lepkére vitorlázunk. Ahova megyünk, ott nem az van, amivel egyáltalán megyünk az nem az.

A másik, hogy a Horntól tényleg nyomtuk, kihasználtuk a lehetőségeket, nem spóroltunk a vitorlázattal, energiával,  – főleg én, amióta C megsérült,  – és fölépítettünk egy szép menetet, amit legalább az Egyenlítőig szerettem volna mérhetővé tenni a többiekhez képest. Most itt ez elszállt.

Délután. Amióta megjött a szél, kivételesen az előjelzett irányból, azzal poroszkálunk, és süt hozzá a nap is száz ágra. Talán ezzel meglóghatunk a csöndből, de ezt gondolni is csak óvatosan merem.

03 28.-án, 17 20 UT-kor a pozíciónk 16° 50,1′ S, 029° 38,4′ W, víz 25,2°C,