Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

A hajók nyomkövetéséről és a hajómozgást követő rendszerekről – a hivatásos tengerészkapitány tollából

A Spirit of Hungary projekt Olvasói kérésére egy hivatásos hajós baráti közvetítéssel eljutottunk Minárik László tengerészkapitányhoz, akit a hajók nyomkövetésével, a műholdvételi és más hajómozgást követő rendszerekkel kapcsolatos értelmezére kértünk. Eredetileg interjú formát képzeltünk el, de a világ egyik legnagyobb hajózási cég zászlóshajójának kapitánya direkt a Spirit of Hungary weboldal olvasóinak írásban küldötte meg magyarázatát.

Ő ugyan egy “szösszenetként” kategorizálta az írását, mi pedig itt köszönjük, hogy ilyen gyorsan válaszolt, ezzel a szakmai leírással is támogatva itthon töltött szabadsága alatt a Spirit of Hungary háttér csapatát.

A BWR-től kapott korábbi válaszok alapján a Fészbukon érkezett kérdésekre írtunk pár sort arról, hogy aszerint, hogy a műhold mely pillanatban vesz adatot, és a BWR server mikor kapja meg és hány óránként dolgozza fel, továbbá miután más időbeosztással kezeli a weboldaluk és a mobil alkalmazásuk az adatokat – mindez nagy eltérést mutathat a hajóműszerekkel mért haladási – és a velünk közölt adatok közt.

További relatív érték, a ranglista sorrend és a térkép látványa a versenyzők pozíció táblázatán, hogy az adathalmazokból számított matematikailag mért megtett útról vagy valóságos haladási irányról és és sebességekről beszélünk.
Pl. egy vitorlaműveletnél a hajó sebessége máris percekre csökkenhet 17 csomóról pl. 5 csomóra és egy ideig esetleg pont a lemaradást rögzítik a serverek.

Fa Nándor egyik hajónapló bejegyzésében a szélváltás miatt az egyik vitorlacsere műveletsor kettejüknek mintegy 15 perc kemény fizikai munkába került, előtte a hajót közben le kellett lassítani és a művelet befejezéskor újra sebességbe kellett hozni.

További jelentős adat eltérések mutatkoznak amiatt, hogy a publikus nagyhajós weboldalakon a hajók AIS adatait adják tovább, míg a BWR tracking műholdon vett adathalmazzal számolt átlag sebességet publikál. Ebben a kérdésben fordultunk  szakmai magyarázatért Minárik László tengeri hajóskapitányhoz.

Minárik László:  “Nagy valószínűség szerint a BWR központ INMARSAT, IRIDIUM vagy egyéb kommunikációs rendszereken keresztül kéri le naponta négyszer a hajók pozícióját.  Valószínűleg azért csak négyszer, mivel ez adatforgalommal jár, ami jelentős költséggel jelent.

Ezek a rendszerek rendelkeznek önálló GPS-szel, ám a sebességet az éppen aktuális és az azt megelőző pozíció különbségéből átlagolva számolják ki, a haladási irányt pedig egyszerűen a két lekért pozíciót egy egyenessel összekötve mutatják.

Kicsit utána olvastam a versenynek, és láttam, hogy a versenyző hajók egy tudományos programban is részt vesznek, melynek neve Argo.  Az Argo program több mint 30 ország együttműködésének köszönhetően különféle adatokat szolgáltat a tengerekről (sótartalom, hőmérséklet, stb.).  Anélkül, hogy részletekbe mennénk, ez az adatrögzítő szonda is el van látva egy adóval.  Az már csak technikai részletkérdés, hogy az eszköz képes-e a hajó pozícióját és/vagy sebességét a műholdra felsugározni.  Privát véleményem, hogy igen.

Ellenben az AIS (Automatic Identification System) rendszer a hajózási VHF rádiócsatornán keresztül dolgozik, és teljesen valós idejű.  Egyetlen hátránya van, hogy a légköri viszonyoktól függően csak kb. 70-100 tengeri mérföldön belül dolgozik, azon túl “láthatatlan”.

Lásd például:http://www.marinetraffic.com/

Amikor a fent említett távolságban halad a partoktól, akkor teljesen valós időben teljesen valós adatokat szolgáltat.  Természetesen a VHF hatótávolságban lévő hajók a nyílt tengeren is „látják” egymást.

Egyébként kétfajta AIS osztály létezik:

Az egyik, amivel a Spirit of Hungary is fel van szerelve, csak a hajó nevét, hívójelét, illetve sebességét és irányát szolgáltatja (a vitorlásoknál általában ez működik).

A másik, amivel a kereskedelmi és utasszállító hajók vannak felszerelve, sokféle adatot, mint például:

– a hajó főbb méretei (legnagyobb szélessége illetve hosszúsága),

– aktuális merülése,

– aktuális sebesség, illetve útirány a mederfenék felett,

– aktuális fordulási szögsebesség (rate of turn),

– úti cél, érkezési idő,

– legénység létszáma,

– és az árura vonatkozó egyéb adatok stb. küld és mutat.”

 BWR versenyrendezőségtől kapott információ:

A BWR tracker 30 percenként vett pozíciók alapján az utolsó két pozíció között mért átlag sebességgel dolgozik. Lehetséges, hogy a hajó 17 csomót produkált adott pillanatban, de mivel nem az utoljára mért 30 percen belül, így az az utoljára számított átlagban nem jelenik meg. Ez mutathat eltérést. Minden rendben működik mind a magyar hajón mind a BWR-nél – kaptuk a megnyugtató választ olvasóink kérdéseire a versenyigazgatóságtól.

Köszönjük a szakmai támogatásként megküldött információkat.