ÁPILIS 18. “ismét szelet fogtunk és ha úgy lesz, ahogy az időjárás most mutatja magát, 20-án megérkezhetünk. Új fotók és új hangfelvétel Fa Nándortól a Spirit of Hungary fedélzetéről – magyarul.

FA Nándor – telefon riport a Spirit of Hungary kormányosától

ALBORAN NAPLEMENTE AZ SOH FEDÉLZETÉRŐL

 

A VÍZ – amikor már kellemes, mégha szél nem is fúj eléggé.

ÁPRILIS 17 . SOH welcome in med – Time of crossing the longitude of Tarifa 3h20 UTC. BEHAJÓZOTT A Spirit of Hungary  a Gibraltári-szoroson át a Mediterrán térségbe.

JÓ REGGELT GIBRALTÁR! JÓ REGGELT GIBRALTAR SAILING SCHOOL!

Fa Nándor – HAJÓNAPLÓ Ápr. 17.

04 17, 07 00, UT, reggel A ma éjszaka azon élmények közé sorolandó, amelyeket nem árt egyszer megélni, de a háta közepére sem kívánja az ember többé.

Jól közelítettük a szoros bejáratát, sokkal gyorsabban, mint előre reméltük a legyengült, majd újrafrissült ÉNy-i szélben. Teljesen rávitt bennünket a sebességi kényszer a hajózási útra, de akkora forgalom volt rajta, hogy nem mertünk közelebb menni, ezért kihauzoltunk az afrikai partok felé.

Igazítottunk pár mérföldet, aztán vissza az irányra. Közben besötétedett, ami időnként még a tájékozódásban jól is jön. Majdnem párhuzamosan haladtunk a nagyhajókkal, de minden tompulás közelebb vitt bennünket hozzájuk és már a többedik hajó elől kellett iránymódosítással kitérni, ezért az újabb igazítás mellett döntöttünk. Na, ezt nem kellett volna!

Alig mentünk pár mérföldet a jobbcsapáson, láttuk, hogy halászok vannak előttünk és vadul villogtatnak. Fölhúztam kicsit, hogy elkerüljül őket, de ahogy haladtunk mindig több apró fény jelent meg előttünk. Pirosak, zöldek, kékek, fehérek, minden szín a szivárványból ott pislogott előttünk. Végre elértem a szélső bóját és visszaejtettem az irányra. Nem mentünk ötszáz métert ujabb villogás, újabb fénysor, ismét felélesedünk egy kibólyázott újnyi kötél mentén és nagy sokára annak is vége lesz, ejtünk. Már régen a másik csapáson kellene lennünk, de arra pislogóerdő látszik és semmi átjárást nem fedezünk fel köztük. Előttünk nem látszik semmi, de attól még van, a lámpánk fénye egy mûanyag úszósoron landol, a következő pillanatban már rajta is vagyunk a kifeszített hálón, megálltunk. Gondolhatták a hálóőrök, ha körülöttük minden háló ki van világítva az megvédi őket. Gyorsan fölsodorjuk a gennakert, nagyvitorla marad. Tipikus északafrikai bárka érkezik négy ordító, lámpákkal hadonászó, villogó emberrel. Pöfögnek körülöttünk és egymással versengve adják nekünk a tanácsot, hogyan húzzuk föl a kormányokat, a tőkesúlyt, nem értenek sem angolul, sem franciául, valami furcsa, a spanyolra emlékeztető nyelven beszélnek egyszerre mind az öten.

C mondja nekik, hogy vágják el a hálót, különben mi vágjuk el. A következő öt percből egyedül a mani szó érthető, de nem csinálnak semmit. Lassan lehiggadnak és megértik, hogy nincs más megoldás, mint vágni, és jobban járnak, ha ők vágják, mintha mi. Ilyen balfék bandát én még nem láttam. Húzták-vonták a hálójukat, valahogy nem vitte rá a lélek őket a kés használatára. Egyik figura, a hajóvezető, az nagyon ügyesen mozgott a hajóval és végül ő hajolt le és kezdte elvágni először csak a vezető kötelet, a hálót ő sem. Nem tudom mit remélt, talán átugrunk közben rajta, de végül csak elvágta a hálót is. Lefordultunk, vitorlát húztunk és már ott sem voltunk. Még sokáig hallottuk a hé, amígó, mani, szlogenjüket, aztán elnyelte őket a sötétség.

Csöbörből-vödörbe. Mintha a fűszálakat akartuk volna kikerülni a réten, annyi apró fény hunyorgott minden irányban, nem látszott menekülési útvonal. Nincs más választás ovatosan megyünk, csak nagyvitorlával. Kikerülünk egy hosszú szentjános bogár sort, ott a vége, beejtek, háló.

Pepitában ugyanaz a jelenet, pontosan ugyanolyan bárka, benne négy ordító, lámpával hadonászó figura. Mintha klónozták volna az előbbit. Az előző jelenethez képest annyi a különbség, hogy ezek kijelentik, hogy mani, aztán tőlünk husz méterrel várakozón himbálódznak. Vékonyabb a hálójuk, rátekeredik a kormányokra és a tökesúlyra egyaránt. Mi is változtatunk a taktikán, C hátul a kormánynál felhúzza az egyész köteget és elvágja. Erre odajönnek és a tökesúlynál levágják ők. Aztán jön a hé, amigo, mani üdvözlőjük és nagyon fel vannak háborodva, mikor vitorlát húzunk és másodpercek alatt távolodunk tőlük.

Még kikerülünk egy háló csíkot és Tanger felé mintha lenne egy sötét sáv, arra irányítjuk lassan a hajót és folyamatos lámpázás mellett haladunk.  Rájöttünk az elrendezésre. Nekik kifelé és hazafelé volt egy csatorna, amit tiszteletben tartottak, de minden mást behálóztak, mint megannyi pók.

Mintegy négy órát és legalább 30 mérföldet veszítettünk a tanulság oltárán. A felfedezett csatornán kimenekülünk, egy óra múltán már tanger előtt hajózunk, a megmaradt gyengécske nyugatival. Aztán megáll teljesen. Pár perc múlva szembevág keletről egy enyhe huzat, ami, tíz perc alatt, amíg a gennakert J1-re cseréljük 10 cs-ra erősödik és délire fordul.

Hurrá, pillanatokon belül 6-al megyünk, félóra múlva C0-ra váltunk, a tőkesúlyt szélfelőli oldalra húzzuk és 10 cs-val megyünk a 12 cs-s szélben. A Tangeri öböl sarkáig, ahol belemegyünk az áramlatba. Méteres hullámok verik a hajót, de 4 cs plusz sebességet kapunk cserébe. 10 – 13 cs-val vágtatunk Ceutáig, és már kint is vagyunk a szorosból. Úgy átfújt bennünket ez a parti, éjszakai bríz, hogy pislantani nem volt időnk. Élmény volt ez is, csak más előjellel, mint a halászok. Mire feljön a nap, már mögöttünk van mindenestől a szoros, a szikla és a hajóforgalom.

Sokminden történt velünk napnyugtától napkeltéig, alig hisszük, hogy ugyanaz az éjszaka volt. Szerény reggelivel megünnepeljük, a C0-t visszaváltjuk gennakerre és nyomjuk tovább, amíg van a szélből. C-t elengedem pihenni, én ügyelek, hauzoltam kettőt és lejegyzem az éjszakát.

Szeret minket az Alborán, mert sem menetben, sem most hazafelé nem ereszt. Megálltunk, tükör sima körülöttünk minden, elfogyott a szél, pontosan úgy, ahogy azt jelezték.

Erőltettem az északi partot, minél közelebb kerülni hozzá, esetleg találunk majd éjszakára valamilyen part szelet, ez volt Marcell Van Triest javaslata is. 12 mérföld, ez még messze van, de eddig jutottam, mielőtt megálltunk. Ha nem jön valamilyen kóbor szellő, csak a szinoptikus, akkor holnap délutánra jeleztek olyat, amivel el tudunk innét mozdulni. Hogyis hívják ezt, kényszer pihenő?

04 17.-én, 12 00 UT-kor a pozíciónk 36° 18,2′ N, 004° 49,2′ W,

EGY RÉMES HALÁSZHÁLÓS ÉJSZAKA TÖRTÉNETE A GIBRALTÁRI-SZOROSBAN A MAROKKÓI PART KÖZELÉBEN – FA NÁNDORTÓL:

FA NÁNDOR TELEFONON JELENTKEZETT 17-én hajnalban. (audio -magyar nyelven – hangfelvétel – miXpress)

A hangfelvétel írott változata:

“Most veszítettünk olyan 3-4 órát, mert belejöttünk egy teljesen behálózott környékre. Kétszer mentünk bele halászhálóba, úgy kellett kivagdosni magunkat. Nagy vitában voltunk a halászokkal, akik ki akarták velünk fizettetni. Egészen elképesztő körülmények között jöttünk, remélem nem egy megismétlődő élmény.

Most beértünk a szorosba, elég jól haladunk, relatív biztonságban vagyunk. Elég közel kerültünk így a marokkói oldalhoz. Szél az nincs, nagyon gyenge szelünk van, de az áramlat jól visz bennünket, 5 csomóval haladunk.

Úgy képzeld el, hogy egy 20 x 20 mérföldes terület úgy tele volt hálózva, hogy nem láttunk magunk előtt olyan zugot, ahol ne lett volna egy csomó apró fény. Próbáltunk kerülgetni, ahogy tudtunk, de belementünk, a végén szerencsére találtunk egy csatornát, ahol kijöttünk ebből az egész dzsungelből. Elképesztő viszonyok voltak ott. Nem szeretném megismételni, úgy éreztem hogy az életben ki nem kerülünk onnan. A kormányon háló, a tőkesúlyon háló, mindenhol volt háló.

Az egyik banda az mondta, addig nem vágják le, amég nem fizetjük ki. Levágtuk mi. Aztán jöttek ők is, mi vitorlát húztunk, elindultunk és szétszaggattuk a hálót. A másik társaság levágta maga, és elnézést kértek úgy-ahogy. Nagyon érdekes volt.”

Milyen nemzetiségű halászok voltak?

Fa N.:

“Marokkói volt mindenki. Tangier-ből jönnek ki és ott halásznak. A hajózási útvonaltól kicsit kijjebb már teljesen kezelhetetlen. Annyira fertőzött ezekel a hálókkal a víz, hogy nem lehet elmenni. Nincs hely. A zárt hajózási zónában egy irányban mehetünk velük, csak szemben nem. Most olyan szelünk van, hogy tudunk menni, de ott még nem akartunk nagyon bele menni a hajózási útba. Hiba volt. Ott kellett volna maradni a hajózási útban. Nagyon gyenge észak-nyugati szelünk van, 3-4 csomó, de visz bennünket egy 2-2,5 csomós áramlat. Szél nincs, de sebességünk az van. Meglátjuk, hogy meddig jutunk vele.”

Milyen vitorlaállításokkal, hogyan helyezkedik a tőkesúly?

Fa N.:

“Lent van “lee”-ben, tehát a szél alatti oldalra ki van nyomva teljesen. Nagyvitorla és Code zero van fent, de olyan gyenge a szél, hogy jó ez a kis dőlés neki. Így tudunk haladni probléma nélkül.”

Tátott szájjal hallgatom, még mindig ezen a halászhálón vagyok itt elakadva. Teljesen lebénult a kreativitásom, mit is kérdezzek…

Fa N.:

“Képzeld el, hogy villognak, villóznak, égnek, úgy néz ki az egész mint a karácsonyfa, és fogalmam nincs, hogy merre lehet menni. Időnként elkezdenek villogtatni, közel jöttek, volt amelyik le sem tojt bennünket, nem zavarta, hogy belementünk a hálójába. Volt amelyik odajött, villogtatott, de nem igazán volt segítőkész. Szóval borzalmas viszonyok voltak ott. Nem lenne ezzel semmi baj, ha zárt zóna lenne és ki lenne írva a térképre, hogy ne menj be mert ettől-eddig halászat van. Akkor nem megy oda az ember. De a világon semmi jele nincs ennek, csak amikor oda érsz, látod hogy benne vagy és körbevesz az egész egyszercsak. Olyan mint a hínár. Túl vagyunk rajta, de elment vele egy csomó időnk.

Nem könnyű a menet, mert nagyon nagon gyenge és egyelőre eléggé nehezen kezelhető a szél maga. Az áramlat az egyetlen, ami megbízhatóan visz. Nem szeretnék annyira kiesni a kontrollból, hogy úgy vigyen bennünket a víz, hogy fogalmunk nincs, hogy merre megyünk. Egyelőre még olyan 3-4 csomós szél fújdogál. Megítélhetetlen. Akárhányszor levettük az előrejelzést, annyiszor mást mutatott. Az biztos, hogy az első 50-80 mérföldön nem nagyon lesz szél. A spanyol partnál lehetnek helyi szelek, majd megpróbálunk arra menni. Nagy mesterség lesz kijutni innen.”

Nándi, nagyon szépen köszönjük! Sok szerencsét!

---

 

Az SOH weboldalán nagy megbecsülésnek örvendenek ezek képek, amely a Gibraltári öbölben készült 2014 tavaszán, amikor a Spirit of Hungary óceáni kvalifikációjára indult Fa Nándorral és Goszleth Marcellel a fedélzetén La Línea kikötöjéből. A vitorlabontástól azonnal gyors suhanásnak indult SPIRIT OF HUNGARY- t a Gibraltar Sailing School oktató vitorlása kísérte pár percig. Köszönjük a fotót Alan J Benadynek és Andrea Berkesnek.

Reméljük a ma éjszaka folytatott koordinációnk után ma is sikerül nekik lencsevégre kapni a Földkerülésről hazafelé tartó 1 éves magyar Imoca Ocean Masters hajót. photo: Berkes Andrea sailingschoolgibraltar.com

FA NÁNDOR HAJÓNAPLÓJA a  GIBRALTÁRI-SZOROS ELŐTT AZ ATLANTI-ÓCEÁNRÓL:

04 15, 22 00, UT – reméljük az utolsó atlanti éjszaka ezen a versenyen

Örömteli, hogy itt állunk a gibraltári-szoros előtt 25 mérfölddel, keserves, hogy majdnem teljesen megálltunk, elfogyott a szél. Biztosan jön majd valami, amivel tovább tudunk menni, de még nem látjuk mikor és mi.

Tovább gyengült, 12 – 14 cs fúj ugyanonnan, bár néha elleng mindkét irányba. Tiszta, de párás idő van, csorog a víz a fedélzeten.

Fantasztikusat vacsoráztam, Bár zacskós, de mégis valamelyest kreálmány volt a főétel. Az alap egy csirkés, currys rizses étel – már magában is finom – gazdagítva némi sajtos makarónival, fűszerezve a tegnapi levesből kivett ízesített sóval. A végeredmény felséges és elégséges volt, de azért desszertnek rátettem egy barack kompótot, némi aszalt szilvával. Most pihegek, alig tudok ülni, annyira tele van a gyomrom. Némi üllepedés után még egy teát megkockáztatok és mára vége a gasztronómiának.

Ahogy fogyott az erő a vitorlákból, úgy dőlt a hajó szél felé a teljesen kibillentett tőkesúly miatt. Most megkockáztattam, így 10 cs alatti 130° TWA-s szélben, hogy a szél alatti oldalra billentettem, hogy a vitorlák ne essenek a nyakunkba gyengülésekker. Viszont benne van az esély, hogy befújásnál fetrengünk kicsit. Most a középállás lenne a jó választás, de nem kockáztatom, annak ellenére, hogy most ellenőriztem a csavarokat és mindkét baloldali tart. Eddig 12,8 cs volt a legerősebb nyomás, de simán haladtunk tovább.

A verseny rajtja előtt, mikor C-vel alkalmanként arról beszélgettünk, hogy mely filozófia mentén leszünk képesek emberileg végigcsinálni a következő hónapokat, röviden és egyértelműen körvonalazódott a követendő magatartás.

Nem ismertük egymást. C a semmiből került az életembe a New York-i North Cowe marina pontonján. Valaki bemutatta, beszélgettünk keveset, részemről inkább csak a kötelező udvariasság szintjén. Kerek kép maradt a fejemben róla: fiatal, ambíciózus, a külseje alapján megítélhetetlen fizikai és mentális municióval, de túl jóképű ahhoz, hogy nagy feladatokra alkalmasnak véljem, viszont ugyanúgy hívták, mint azt a luxus hotelt, amiben a NY-BCN rendezők jóvoltából éppen laktunk, Conrad.

Mikor hónapokkal később magamra maradtam a BWR-en való indulás szándékával, végigszaladtam azoknak a szkippereknek a listáján, akiket alkalmasnak gondoltam társul hívni. Nem volt túl hosszú a lista. Hirtelen előkerestem a telefonszámokat, ami nem volt meg azt lekértem az IMOCA-tól és leültem a készülék mellé. Ez volt délelőtt 11 órakor, azon a napon, amelynek a reggelén kiderült, hogy magam vagyok. Első körben nem értem el senkit, – majd délután újra próbálkozom, gondoltam és elmentem ebédelni. Itt említette meg C nevét Lili lányom, egy asztalnál ültek a NY-i Yacht Club ünnepi vacsorájánál. Visszatérve utánanéztem a neten ki is ő. Némi kellemes meglepetéssel láttam, hogy komoly lista, és teljesítmény sorakozik a neve mellet, sokkal több lehet benne, mint azt elsőre gondoltam. Telefonszámában volt egy 55-ös, feleségemnek kedves szám, és volt 77-es, nekem állandó vitorlaszámom. Jó jel, gondoltam és felhívtam. Azonnal felvette a telefont, a második mondat után, szinte gondolkodás és mérlegelés nélkül mondta:-  Igen, számíthatsz rám, ha kell holnap repülőre szállok és jövök segíteni.

Én pont ilyen villanásszerűen éreztem, hogy ő az én emberem, nincs mit tovább keresgélnem. Eldöntöttük kettő perc alatt.
C tényleg jött és Trieszttől végigdolgozta, küzdötte velem a felkészülést, áthajózást Barcelanába és volt alkalmam megfigyelni a hozzáállását, a képességeit, tapasztalatát, és nem utolsó sorban azt a tárgyi tudást, amit nem lehet lelkesedéssel pótolni.

A velencei repülőtéren való találkozásunk óta, immáron 5. hónapja együtt vagyunk, ami nagyon hosszú idő, esetünkben elképesztően intenzív együttműködéssel. Ha valaki, akkor mi tudtuk a rajt előtt, hogy mennyi hiányosságunk van, hogy kellene még három hónap és egy kalap pénz a korrekt felkészüléshez, de menni akartuk, nagyon.
Ebben a helyzetben kellett félig viccesen, egyébként meg nagyon is komolyan megfogalmaznunk az egymáshoz való viszonyunkat az előttünk álló feladathoz, ami – mindketten tudtuk – nem ígérkezett sétagaloppnak.

Két szót meszeltünk fel a kabin falára a szellem és képzelet festékével: PATIENCE & TOLERANCE,

amit mindketten folyamatosan jól láttunk és tiszteletben is tartottunk mindvégig.
Hogy ma itt vagyunk a hazaúton, kevesebb, mint 30 mérföldre Gibraltárhoz, az nagymértékben köszönhető ennek a két szónak, illetve annak, amit számunkra jelentett.

Szembe jött egy tanker, de kitérés nélkül pont biztonságos távolságban elcsusszantunk egymás mellett. Három órával később, a szoros előtt 60 mérfölddel, hirtelen hajóhad jelent meg a képernyőn. Az Észak Amerika – Európa hajóforgalomhoz van szerencsénk, és nagyon remélem, hogy ez nem csak szólás, tényleg gond nélkül eltalálunk közöttük.

Beértünk 30 mérföldön belülre a szoroshoz, aztán elzárták a szelet. 3 – 5 cs Ny-ról, szinte megálltunk. Szomorú. Valami biztosan jön előbb, utóbb, csak addig álldogálunk kicsit.

04 16.-án, 18 40 UT-kor a pozíciónk 35° 50,5′ N, 006° 22′ W,

A Fa Nándor – Conrad Colman duo rövid képes története.