03 27, 08 40 UT,
Tegnap délután óta ugyanazzal a vitorlázattal csoszogunk, többnyire É-nak, nagy vitorla, C0. A szél 5 – 10 cs között, K-ről, de 40°-os tartományon belül ingadozik. Haladunk és igazi nyár lett. Tegnap, amíg a pedestalt javítottam érezhetően leégtem. Még vitorlaárnyékban kezdtem a munkát, viszont, ahogy haladtunk előre az időben észrevétlenűl napsütés lett és a délutáni, már laposabb napsütés ellenére a tarkóm megégett. Nem csoda, egyrészt érzékeny, fehérbőrű vagyok, másrészt bő egy hete még a télben voltunk.
Éjszaka valamikor hívott C, hogy váltás. Fogalmam sem volt hány óra, most sincs, bár már fent van a nap. Gyorsan csináltam egy ébresztő kávét, nagyon jól esett, és a várható szélviszonyokra való tekintettel felhúztam a J1-et, amíg még hűvös volt. Most ott van, csak ki kell húzni, ha élesmenetre fordul a szél. Miközben dolgoztam, elszállt előttem egy hulló csillag, de nem akármilyen. Olyan hófehéren, erős fénnyel húzta a csíkot, amilyet még sohasem láttam. Gyorsan kívántam!
Előkerestem a fehér trikóimat és egyet feláldoztam, kivágtam a hátát és csináltam egy fej- és nyaktakarót, két csomó hozzáadásával. Ma még nyarabb lesz, szükségem lesz rá.
Szelünk még tovább forgott É felé, tehát jött a J1. Jó, hogy korábban fölhúztam, most csak kihúztam és kész. Később persze nem ért véget a változás azzal, hogy elfordult a szél, kemény 2,5 – 4 cs-ra gyengült, épp még kifújja a vitorlákat.
Aztán már azt sem, megálltunk, mint a szög. Most ismét egy darabig a csattogós nyikorgós, csikorgós, szám van műsoron. Ebből a csikorgás az én fogam, vállalom.
Az AIS egy csoda. Két hajó is jött felénk, egyik ÉK-ről, a másik ÉNy-ról, nagyjából mindegyik elkaphatott volna bennünket, mert most elugrani is nehezen tudunk. Az AIS riaszt, majd kiírja a hajó adatait, honnan hova, milyen sebességgel, stb. Ezt követően én VHF 16-os csatornán átszólok nekik, néven szólítom őket és megkérem szépen, hogy térjenek ki. Azonnal válaszolnak a néven való hívásra, és elsőre kitérnek. Korábban itt az óceánon, de bárhol, nem így volt, és jó, hogy most így van.
A mai napot is kinevezem a türelem és a vitorlázó tolerancia napjává. Ha most valakivel érdemben, szoros versenyt vívnánk, egészen biztos kiverném a biztosítékot. Így, ahogy állnak dolgaink, még belefér az összképbe is.
03 27.-én, 16 15 UT-kor a pozíciónk 18° 21,7′ S, 029° 17,7′ W,