01.09. 23.45 GMT, nemrég jött fel a hold, ugyan már csak a fele van meg
Második napja robogunk, ahogy ezt a passzátban illik. Tegnap éjszaka LP felé még egy reff, reacherrel csusszantunk 15 – 20 között, akkor 22 – 27 cs szél fújt.
LP előtt hajnalban utólértünk egy nagyhajót, egy irányba mentünk, de úgy mentünk el mellette, mintha szembe jött volna. Jó érzés volt.
Még alig hagytuk el a szigeteket, erősödni kezdett a szél. Gondoltam nem ugrasztom C-t, lereffelek egyedül. Deciméterenként sikerült leszednem a második sort gond nélkül. Így hátszélben nem olyan egyszerű, mint ahogy hangzik, mert ha hibázok, eltöröm a latnikat. Déltájban már 35 cs fújt, sok lett a reacher is. Ezt már nem vállaltam egyedül, sok kéz kell hozzá. Ráadásul még mindig ott volt az orrfedélzeten lekötve a korábban lehúzott A3 is, ami most jól megszedte magát vízzel. Mire becsomagoltuk és hátra húztuk a kormányállás mellé, mindkettőnknek kinyúlt a keze. Így vízzel tele, van legalább 200 kg.
Szóval felsodortuk a reachert, leengedtük, lekötöztük, most is ott van, ugyancsak ázik. Minden harmadik hullám átmegy a fedélzeten, ugrál, rázkódik és vizes minden. Solent került a helyére, így most stabilan haladunk. Néha egy – egy nagyobb hullámon megszörfözve 20-22-vel.
Sajnos nem túl előnyös szélszögön – 155 fokos TWA, a valóságos szél befújási szöge – kell mélységet tartanunk, így az átlag sebességünk mégsem olyan jó. Mikor elveszítünk egy jobb hullámot visszalassulunk 12-re.
Most, váltás előtt hauzoltunk. Ebben a szélben már csak úgy lehetséges, ha először felsodorjuk az orrvitorlát és csak a nagyvitorlára koncentrálunk.
Középre és erősen lehúzzuk, előkészítjük a hátsó merevítőket és várunk egy jó hullámra. Kell, hogy felgyorsuljon a hajó, úgy nem vágódik át a vitorla akkora erővel. Még így is marad lendület benne bőven, mindig aggódom a latnikért.
Ma kalandvágyból átnéztem néhány sebességi adatot. Ki mennyi idő alatt ért le Gibraltártól LP-ig. Ha kiveszem azt a pár órát, amit Casablanca előtt álltunk, illetve míg a gennekert mentettük, akkor ugyanannyi órát jöttünk, mint a derékhad. Én elégedett vagyok vele.
Néha küzdök C-vel, mert annyira menne, hogy minden 3 perces szélre vitorlát akar cserélni és mindig a felső limitet. Párszor már átbeszéltük a követendő filozófiát, elfogadja, mégis dolgozik a versenyző benne. Ha nem az történik amit helyesnek vél, dúl, fúl, fújtat, megjegyzéseket tesz. Én meg mosolygok rajta. Már sokadszor történik meg, hogy rábólintok, OK, de még befejezem az ételt, vagy valami egyébbel húzom az időt és akkor ő mondja, hogy mégsem jó úgy.
Ezekkel együtt is kifejezetten jól tudunk együtt dolgozni, küzdeni, ha kell és klassz a hangulat a hajón.
Nincs katonásan betartott váltásidőnk. Ha kell ugrasztjuk egymást, ha lehet hagyjuk pihenni a másikat. Max 4 óra egy műszak, de nappal lehet ennél több a műszak is és a pihenő is az időjárás függvényében
A mostani csapást húzzuk Ny-nak holnap valameddig és a szél fordulásának függvényében vissza hauzolunk majd D felé.
Egy kis vitorla magyarázat:
– Main, nagy vitorla, esetünkben 4 reff sorral,
– J1, a nagy orrvitorla, a hajó orrától az árboc tetejébe megy fel, csak az árboc vonaláig tart, besodorható, levehető,
– J2, ez a solent, a második bekötéstől a frakcióba megy, szintén az árbocig tart, besodorható, de nem vehető le. Ez az egyetlen állandó merevítőre szerelt vitorla.
– J3, stay, erősszeles orrvitorla, fedélzeten hátrafelé a harmadik, árbocon lefelé szintén, árboc vonaláig tart, besodorható, levehető,
– J4, vihar orrvitorla, amire a mosolygóst festettük,
– Code 0, az orrsudárról a topra megy, az árboc mögé ér, könnyű, élesszeles vitorla,
– Reacher, v. A5, a hajó orráról a frakcióba megy, árboc mögé ér, fél, háromnegyed szeles vitorla
– A2, a nagy, könnyűszeles gennaker, háromnegyed szeles ballon, zoknival húzzuk fel, le,
– A3, kissebb, laposabb, erősebb gennaker, háromnegyed szeles, besodorható, középszélre,
Létezik még sokféle vitorla, de nekünk ezek vannak.