Vendée Globe  
93 nap 22 óra 52 perc

Spirit of Hungary Fa Nándor hajónapló – egy váratlan bejegyzés – nem várt árboc-munkálatokról

“Egy nehéz nap krónikája itt alant, bár még nem ért véget. Valamikor déltájban úgy döntöttünk, hogy 10 percre leengedjük a nagyvitorlát…árboccsúcson folytatódott több mint két órai munkával … amíg én fent elrendeztem mindent, felkötöttem a csigát, addig C megfülezte lent a kötél végét…”

Fa Nándorral a témáról készült hangfelvételünk a hajónapló alatt hallható.

BWR információk ma reggel, Január 27-én:

Fa Nándor hajónapló:

01 26. 19 20 GMT,  Szép nap, jól haladtunk – az elején -, illetve haladhattunk volna, mert a szél és a feltételek adottak voltak.  Valamikor déltájban úgy döntöttünk, hogy 10 percre leengedjük a nagyvitorlát, pár apróságot megjavítunk rajta, néhány védő foltot felragasztunk, mielőtt a déli nagy menetelés megkezdődik. Délutánra ugyanezt terveztük az árboccal is, átnézni minden porcikáját, elvégezni amit kell.

Nagyvitorla le, kicsit több ragasztani való volt rajta, mint alulról látszott, de megcsináltuk és visszahúztuk a helyére. Illetve akartuk, de a felső zár a harmadik próbálkozásra sem akadt be. Újra húztuk és éreztük, hogy reccsen valami, gondoltuk ugrik a felhúzó kötél a csörlőn. Ismét húztuk, megint reccsenés és nem akadt be. Itt valami nem stimmel -mondom C-nek, – hozom a távcsövet, megnézem mi van fenn. Pont azt láttam, amit rettenetesen nem szerettem volna, a felhúzó a fenti csigánál félre van csúszva a jobb oldalra és már úgy 30 centit belehasított az árboc csőbe.

Első pillanatban azt sem tudtam mit csináljak. Ettől a pillanattól a nagyvitorla se le, se föl, egy szakadásra ítélt felhúzó tartja, amíg tartja. Higgadj le Nándi, megoldottál te ennél nagyobb sérüléseket is. Nagylevegők, nézzük egymást C-vel, hogyan tovább. Egy biztos, fel kell mennem az árbocra és ott majd eldöntöm a teendőket. Harness, vödör szerszámokkal, némi kötél, csiga és megyek. C csörlőz, én húzom magam és már fönt is vagyok. (szerk: 27 méter magas árboc, a hajó közben halad)

Nem terveztem két és fél órát fent lenni, így csak az alap harnessel mentem, ami így 20 perc után vág és elzárja a vérkeringést. Azt láttam fentről is, amit már lentről is. Az árboccsúcs csiga tengelye kikoptatta a fejveret karbonját, majd szétfeszítette. Tehette, mert oldalanként mindössze 10 mm anyag tartotta. A csiga kifittyedt, a kötél elcsúszott mellette és megindult lefelé a carbonban. Felkötöttem a nagyvitorlát az egyik tengely lyukba és leoldottam a felhúzót. Megpróbálom visszahúzni valahogy, gondoltam naívan. Csavarhúzóval kitágítottam a hasítékot annyira, hogy elvileg már elfért volna a kötél, de meg sem mozdult. Egy órát véstem, faragtam, de semmi. Végül úgy döntöttem levágom a kilógó fél métert és csörlővel betépjük az árbocba, így semmiképpen nem használható egyébként sem. Így is tettünk.

C lent addig feszítette, amíg engedett és eltűnt a szemem elől. Már csak azért drukkoltam, hogy ne csomósodjon össze a csőben, mert akkor ismét csak megoldhatatlan állapot keletkezik. Szerencsére kijött. Nincs más lehetőség, mint felkötök egy nagyteherbírású csigát olyan magasra, ahogy csak lehetséges és külső felhúzóval döngetünk tovább. Amíg én fent elrendeztem mindent, felkötöttem a csigát, addig C megfülezte lent a kötél végét úgy, hogy át is menjen majd a csigán. Ez volt a második óra. Befűztem a régi -új felhúzót, felhúztuk vele annyira a vitorlát, amennyire csak engedte és C lent megjelölte a kötélen az új limitet. Eloldottam a kötést, csináltam néhány felvételt és leereszkedtem.

Most van felhúzónk, de nem érjük el a fenti zárat vele, tehát a teljes nagyvitorla használatakor az egész terhelés a felhúzón van. Az első refftől már rendben lesz, a többit továbbra is tudjuk majd zárni. Az gond, hogy a teljes nagyvitorla így 30 cm-el lejjebb került, nem tudjuk az első szemet lehúzni és a boom is lejjebb kerül, remélem nem éri el a kabin tetejét. Könnyû szembeszélben erősen zavaró lesz.

Rendet raktunk, visszahúztuk az A2-t és nekilódultunk ismét. Kicsit lehangoló, hogy mire beleértünk a szélbe és utánaeredhetnénk a többieknek, már nem vagyunk teljes értékűek, nem merjük megvitorlázni a könnyűszeles limiteket.

15 – 18 cs-s É-ÉNy-i szélben most épp 13 cs-val haladunk DK-nek, vagyis úgy és arra, amerre szerettünk volna. Veszítettünk ugyan kb 20 SM-et, de egy jó fürdés és étkezés után majd szebbnek látjuk a világot ismét.

Arról álmodoztam, mikor elkezdtük a felkészülést, hogy majd nem kell az árbocra szaladgálni, minden klassz, megvettük a legjobb felszereléseket, kicseréltem minden olyan elemet, amivel gond lehetett volna, egészséges önbizalommal versenyezhetünk. Hát… Most, ha lehet eszem valamit és pihenek kicsit. Egyébként biztonságban vagyunk és megyünk tovább.

20 30 GMT-kor a pozíciónk 32° 36′ S, 27° 06′ W

F.N.

Fa Nándorral készült hangfelvételünk a nem várt árbocjavítási munkálatokról.

Hivatalos, friss Barcelona World információkat találnak naponta négyszer a verseny honlapján: http://www.barcelonaworldrace.org/en/race-live

Conrad Colman’s log in French and English: http://www.conradcolman.com/news/