“Rövid, de hosszúnak tűnő megállónkat követően úton vagyunk ismét. Minden rendben, még keressük a jó szeleket. Egy helyi, magasnyomású buborékon kell átverekedni magunkat és utána már pályán leszünk ismét…

Visszapillantó – Fa Nándor hajónaplójának a Bluff-be érkezés előtti  bejegyzéseivel

2015 02 24-e este

Délután megpihentem kicsit. Jó sebességû, egyenletes futásban voltunk estig, amikor erősödni kezdett ugyanonnét. Vártuk, tudtuk, nem ért bennünket meglepetésként. Csakhogy az erősödés elfelejtett megállni az ígért 35 cs-nál. Először azt sem tudtam ébredés után, hogy reggel van, vagy este, csak hallottam, hogy C valamit vadul dolgozik. Éppen reffelt, levette a harmadik sort is a nagyvitorláról, stay maradt. Aztán furcsa arccal beült az ajtóba és annyit mondott: azt hiszem megsérültem. Kérdezem, mi történt? – Előre mentem átkötni az első lehúzót, egy hullám meglökte a hajót és nekivágódtam az uszony hátsó élének a vállammal.

Vetkőzz, megnézlek! Szerencsére semmi súlyos, nincs eltörve, nem vérzik, kicsit meghorzsolta a ruhán át, csak fáj neki. Bemaszírozta valami balzsamszerű élénkítő krémmel, kis idő múlva kutya baja, vagy nem mutatja.

Egy óra múltán rugdosós 45 cs fúj, amit eleinte annak a zivatarnak tudok be, ami fölöttünk látszik a radaron, újabb egy óra és 58 cs bőg nyomásban. Föltekertük a stayt és csak a nagyvitorlával zuhogunk tovább. Órákig megyünk így lelassíthatatlanul, rettenetes ütések közepette, amiket a hajó begyûjt minden porcikájával. Néha megdőlünk 50°-ra, akkor az alja kap olyanokat, hogy nekem fáj belül, pedig én a babzsákon ülök. Előzmény nélkül 23 cs-val robogunk egy – egy hullámon, akkor kap az orrától a faráig mindenhol, ha lelassulunk, akkor hátul ver alánk. Döng, rázkódik az egész jószág és akkor is aggódnék érte, ha minden rendben lenne, így hogy hiányzik egy lényeges tartócsavar a tőkesúlyból, meg egyenesen ijesztő minden egyes pofon.

Egy darabig nő bennem a frusztráció, aztán egyszerû fatalista gondolatokkal megnyugtatom magam. Mindkettőnknek dolga van még a világban, nem eshetünk szét itt a sziget előtt 80 SM-el. Persze, most amikor leírom ezeket még mindig 55 -re vagyunk a kikötőtől, de valamit csökkent a szél, a hullámzás is, és lassan beérünk a Stewart sziget sekélyebb vizû takarásába. Még két óra odáig! Hát ilyen az új zélandi welcome itt délen?

Valamikor eltört a bal bejárati ajtó alsó vezetője, eltűnt az egyik kocsi róla. Most bezárva biztonságban van. Elképzelésem sincs mi történt vele, ott nincsenek hullámok.

Csak egy rövid ideig voltunk a sziget takarásában, akkor is csak a szelet takarta, a hullámzást nem. Teljes szélárnyékban csattogás a felső a fokon, pont ez hiányzott még ennek a szerencsétlen hajónak. Mire kimegyek, C felhúzza még a törülközőjét is, annyira menne. Ő nem ismer órás, félórás, esetleg negyedórás szabályt, azonnal mindenre reagál, ami csak részben erény, mert rengeteg energiát emészt, ugyanakkor nem árt néha kicsit türelmesebbnek lenni, szétnézni, megvárni, amíg megmutatja magát az, ami jön. Most a tetejében nagyon látszott is, amint egy tarajos fehér csíkban jön az utánpótlás löket a sziget felől, gyakorlatilag ugyanaz a szél, ami korábban volt. Fetrengtünk egy jót, mert három perc alatt nem lehet két sort lereffelni és orrvitorlát is cserélni. Ez is hiányzott az éjszakánk után, de legalább meglódultunk a cél felé, ami még 15 SM. Berádióztunk, azonnal válaszolt a port controll, tudtak rólunk.

Nem volt részletes térképünk a kikötőről, a versenyrendezők küldtek néhány képet a megközelítésről és a kikötőről, az operátor pedig rádión adott hasznos tájékoztatást. Így még soha, sehova nem hajóztam be, de nem is törekszem rá a jövőben.

A bejárati csatorna ívben görbül, kb. 40 m széles a kijelölt, hajózható része és belül egy nagy öböl ontja a vizet így apadáskor. 5 cs-s áramlás folyik kifelé és 30 cs-s szél tol bennünket befelé. A háromra reffelt nagyvitorlával és teljes gázzal nyomjuk a rövid, nagyon magas, agresszív hullámzásban, meg-megsiklunk, ilyenkor a propeller meghajtás berázza az egész hajót, mert nincs ellenállása és a kanyar kellős közepén hauzolnunk kell a szűk helyen, miközben jó, ha 4 cs-val haladunk a parthoz képest. Mondanám, hogy szlalomozunk a bevezető bóják között, de muszáj tartanunk a szűk sávot, mellette jó, ha van 3 m víz. Mire meghauzolunk, addigra átérünk a csatorna szűk szakaszán az áramlás lassul és a hullámok is szelídülnek. Kellemes meglepetésünkre elénk jön egy pilot hajó és bevezet bennünket a kikötő azon részébe, ahova kötnünk kell. A vámos vár bennünket – talán nem úgy nézek ki mint a standard hátizsákos magyar túrista, akinek dehégy kell már ide vízum!  A meglepetés egy kétfős stáb a TVNZ-től. (az észki szigetről repültek át)

Bluff Harbour – igazi ipari kikötő, 3 m-es beton partfal, óriási felfüggesztett gumiabroncsokkal az oldalán, ideális egy teherhajónak, de komoly lecke nekünk. Itt a part felől fúj a szél, igyekszem annyira az abroncsokhoz közel menni, hogy C kiugorhasson. A TV stáb, a vámos és néhány helyi munkás érdeklődve nézi, hogy mire megyünk így ketten. Megoldjuk ezt is, ahogy szoktuk, kikötöttünk.

Bluff városa – kb 200 földszintes ház a domboldalban, a kikötő és a fütyülő szél. Ennél sokkal többet később sem látunk. A vámos ugyan kitöltet velünk vagy 4 oldalt, de barátságos, nem zaklat részletekkel. Ha mindenre precízen válaszolnom kellett volna, még mindig csinálnám. Mikor végeztünk vele és a TV stábbal, megbeszéljük a tudni és tennivalókat egy helyi vezetővel, aki intézi a holnapi daruzást, úgy, ahogy vagyunk vízhatlanban, gumicsizmában egy táska civil holmival nekiindulunk a “városnak” valami zuhanyt és harapnivalót találni. Ötven valahány nap után kicsit billeg a stabil talaj, messzinek tűnik a két km az első házakig, de ezzel az aromával meg sem próbálok valakit leinteni, hogy bevigyen.

Aroma ide, aroma oda, fontossági sorrendben először az étterembe kanyarodunk be, ami inkább emlékeztet egy vadnyugati ivóra, mint amire vágytunk, de ez az egyetlen lehetőség 20 km-es körzetben. 140 kg, agyontetovált 28 körüli “maca” az egyfős személyzet, de tud mosolyogni és ettől megjön a bizalmunk. Nem bánjuk meg, finomakat tálal elénk, egy óra múltán alig tudunk továbbmenni.

Az egyetlen szálás lehetőség egy hátizsákos, közös hálótermes, közös fürdős műintézmény, ahol hasonló élményünk van, mit az étteremben előtte. Fiatal lány fogad bennünket, kedves, megmutatja a fürdőt és elfogadja, hogy majd holnap fizetünk. “0 csillagos”, de tiszta, meleg víz folyik a zuhanyból és óriási élmény állni alatta fél órát.

Délután, ahogy lógok az árbocon, nosztalgikus élmény, bennem vannak még a korábbi próbálkozás emlékei, de nem csak az agyam emlékszik, akárhol hozzáérek valamihez az fáj rajtam. Viszont hamar rájövök, hogy a beszorult csuszka nem a zárszerkezet miatt szorult be, hanem egyszerűen kikopott belőle a műanyag betét és oldalt ráfeszült a sín szélére. Egy jól irányzott ütés a kalapáccsal és már mozog is, leeresztem. Életveszélyes darab, kódolt, az óceánon megoldhatatlan problémával. Ssok pénzért – ez is mint más, ami nem működik. Örömmel megszorongatnám a nyakát a fejlesztőjének!

Délután megérkezik Aucklandből Gray, C nagybátyja, aki a hajóról küldött kéréseink, leírásaink, rendeléseink szerint már előre beszerzett, legyártatott sok mindent, amiket itt nem lehetne. Nagyon rokonszenves korombéli férfi, a következő két napon megállás nélkül megy, beszerez, elintéz, ételt, italt hoz, életben tart bennünket.
Épp szedem ki a vizet és igyekszem valami rendet tenni a hátsó zugban, mikor leköszön egy kedves női hang a partról: Jó napot Spirit Of Hungary! Konkrétan a világ végén vagyunk és még nem vagyunk itt 5 órája sem.

A kedves hölgy, Judit, a férje Ricsi és egy tejföl szőke kiskrapek mosolyognak rám föntről, fölmászok. Itt dolgoznak, Ricsi épp ebben a kikötőben rádió rendszert telepít, Judit pedagógus, a Pető Intézet helyi intézményében dolgozik. Tudtak rólunk.

Elbeszélgetünk, de messze nem annyit, mint jól esne. Kérdezik, miben segíthetnek. Hosszas kéztördelés után megemlítem a mosni valókat, Judit azonnal összeszedi tőlünk a teli táskákat és még az sem zavarja, hogy előre jelzem, a szaglás kifejezetten nem ajánlott. Másnap illatos, napon száradt kupacokat kapunk vissza. Mostantól minden száraz-váltáskor eszünkbe fog jutni és igen hálásan gondolunk rá.

Már este lefekvéskor ott van bennem, hogy holnap kemény napunk lesz. Át kell majd menni az emeléshez a másik, belső öbölbe. Kár, hogy nem oda vezettek bennünket azonnal. Én a hajóban alszom, nem hagyom itt felügyelet nélkül. Reggelre felerősödik az É-i szél, annyira rányom a partra, hogy segítség nélkül nem tudunk elindulni. Rádiózunk, 10 perc múlva ott a pilot és rendkívüli precizitással, finoman elhúzzák a hajó orrát, én finom gázzal előre, és már ott sem vagyunk. A daru, egy 100 tonnás óriás, csak a horga nagyobb a hajómnál.

Hat fős csapat segít a helyiek közül kötözni, emelni, targoncázni és mindenben, beleértve a kávészünetet is, az ő igen kulturált konyhájukban, és kora délutánra a hajó ismét vízben van.

Nem várt egyszerűséggel oldódtak meg gondjaim, az ipari környezet, az emberek hozzáértése és segítőszándéka igen hathatós támogatásnak bizonyult. Kértem egy nagyobb kalapácsot, ott volt! Kértem egy közepes feszítővasat ott volt! Kértem bármit szinte másodperceken belül ott volt! Erős oldalszélben emeltük ki a hajót, de mintha egy hajtogatott papírhajóval bántunk volna, olyan egyszerűséggel intézték a srácok.

Kellemes meglepetésemre a hajó alján, a takarólemezeken, a propeller kihajtáson semmi sérülés, minden olyan, amilyennek látni szerettem volna. A tőkesúly uszony és a bulba összeépítésénél még a festék sincs megrepedve, ami nagy szó, figyelembe véve az idáig történteket.

Örömömre az egész felfüggesztő ív egy perc alatt kijött, átrobogtunk vele a szomszéd gépmûhelybe, ahol két markos lakatos 3 perc alatt hidegen kitekerte a beragasztott csavarokat, felszabályozták a menetet – volt metrikus készletük – és beragasztottuk az új csavarokat. Vissza a hajóhoz. Először beillesztettem szárazon, stimmelt, leszigeteltem a szükséges masszával, beraktam, C fentről rácsavarta az anyákat, én föl a hajóba és egyenként felülről is leszigeteltem a csavarokat. Két csavar a motortérben van, kettő pedig az elektromos térben. Nem jöhet be víz!

Alig múlt el ebédidő, mikor már vízen voltunk ismét. Naná, hogy ráfújt bennünket a partfalra ismét a szél. Pilot jön, zokszó nélkül elhúz a faltól és addig el sem megy, amíg átállok a másik, most védett falhoz. Olajozottan, precízen, hatékonyan ment minden és senki nem érezte magát hősnek, mert tette a dolgát. Azért másnap egy láda sörrel jelezzük, hogy mi ezért az “egyszerűségért” hálásak vagyunk.

Mikor ráfúj a vízről, és nem szabadulsz – Spirit of Hungary BWR2015 pit stop in NZL Bluff

Tökéletesen száraz a hajó. Még most is, amikor már úton vagyunk és terhelés alatt van a rendszer.

Délután és másnap végig megyünk a listán, megcsinálunk mindent, amit elhatároztunk és feltétlenül szükséges volt. Árbocon, nagyvitorlán, elektromos rendszerben, kötélzeten.

Grey többségében beszerezte közben, amire szükségünk volt, de azért az utolsó este én elmentem vele venni néhány olyan ételt, csemegét, amit nem tudok elmagyarázni, csak leszedni a polcról. 24.-én reggel érkeztünk és 26.-én este elhagytuk Bluff-t, Új Zélandot, 3 nappalt és két éjszakát voltunk itt, ezalatt elvégeztük a szükséges munkákat, biztonságos hajóval megyünk tovább.

SpiritHU_BWR back to the race _ from pitstop NZ Feb27-photo©Gray IhugIMG_7494

Kihajózni az éjszakában, ismét csak erős áramlásban, szembeszélben ugyancsak nem volt egyszerû, de egy óra múltán már a zátonyok között cirkálunk, amiket még indulás előtt beleprogramoztunk a digitális térképbe, újabb óra elteltével mögöttünk van minden, ismét a nyílt óceánon vagyunk.
Délkeletnek kellene mennünk, de onnét fúj a szél, cirkálunk. Egy helyi, magasnyomású buborékon kell átverekedni magunkat és utána már pályán leszünk ismét.”

Spirit of Hungary Website FACELIFT – Megújult a Spirit of Hungary Weboldal

09 25 UTC-kor a pozíciónk 48° 38,7′ S, 169° 42′ E

Moonlight – ©SpiritHu DSC_0851-1

Barcelona Word Race  – a verseny hivatalos we oldala: http://www.barcelonaworldrace.org/en/