December 23. a nap, amely szinte karácsonyi ajándék a Spirit of Hungary hajósainak és a Barcelonában dolgozó csapatnak, akik a Barcelona World Race december 31-i rajtáig tengernyi teendővel igyekeznek megvívni az idő szorításában.
Hosszú két hetes, szakmai alázattal és megmérettetéssel telt kemény csapatmunka eredménye a BWR versenyszabályoknak való megfeleltetés. Se szeri-se száma a szükséges javításoknak, átalakításoknak, amit a 10-14 órás, napi-egyszendvics-szünettel zajló munkák során a skipperek vezényletével elvégzett a Spirit of Hungary kis csapata. A szinte felsorolhatatlan féle és kategóriájú tennivalók után elérkezett a nap, végre újra vitorlázott a Spirit of Hungary legénysége Barcelona közelében a nyílt vízen. Tesztelték a hajót, a vitorla műveleteket, a műszereket – és mint kiderül majd a hangfelévételekből: végre élvezhették a sokrétű, feszültségekkel teli munka eredményét.
Hat hete dolgoznak a skipperek együtt – Fa Nándor és Conrad Colman – elképesztő élmény látni a két hajós együttműködését, ahogy a skipperek ahogy szinte szavak nélkül egy-ugyanaz-nyomon működnek fejben és a valóságban.
részlet Fa Nándor egy reggeli közbeni beszélgetéséből: ” Conrádot nézve, akár a munkánkban, akár a magánéletben, szinte a magam 30-as éveit látom. Azt a dinamizmust, azt a fáradhatatlanságot, kreativitást és pozitivizmust, amely nélkül ekkora hegyeket nem lehet elhordani, amit mi ezzel a kis csapattal, ebben a versenykategóriában ilyen alacsony költségvetéssel csinálunk. Conrad is belehordja minden tudását, tapasztalatát, energiáját és a megtakarított pénzét, fáradhatatlan az ügy érdekében. Nagyszerű társnak bizonyul. Mennyi ideje is? – hat hete dolgozunk együtt? Ezalatt idehordta nekem a hajóba mindazt a tudást, amit mindig is sajnáltam, hogy nem lehetek többet köztük, a francia vitorlázóvilágban megszerezhető napi tapasztalat nekem nem adatik meg…”
Különleges karácsonyi interjút rögzítettünk a két skipperrel, ami itt hallható hamarosan.
Miközben Conrad vasalóért ugrott át a mai TV interjú előtt Nándor szobájába, épp a mi magyar interjúnkat készítettük Nándorral, majd együtt következtek volna angolul … amikoris az eddigi felfokozott tempójú munkában szükséges kreativitás – hopp itt is előjött Conradból, elkapta a mikorofont és lebonyolították Nándorral együtt a megbeszélnivalókat – addig mi vasalhattunk. Ami pedig a legszakmaibb és legautentikusabb – amit ők egymásközt beszélnek.
Különleges interjú készült ( feldolgozás alatt van) – amikor ők egymást kérdezik. Hangfelvétel magyarul Fa Nándorral, és angolul – Nándor és Conrad Colman beszélgetés itt hallható:
Fa Nándor magyar nyelvű interjúja: Karácsonyi hangfelvétel – összegzés felkészítési munkákról és egy már nagyon várt jó hangulatú vitorlázásról, Fa Nándor szól Conrad Colmannal való együttműködésükról, az USA-NZ-i kormányos társáról – kicsit már oldottabban, alig egy héttel a Barcelona World Race december 31-i rajtja előtt. (audio in Hungarian)
Spirit of Hungary audio special – audio in English – Conrad Colman co-skipper interjúja Fa Nándorral – majd oda vissza beszélgettek – angol nyelven:
Galéria – Tesztvitorlázás a Barcelona előtti nyílt vízen: a fotók a Spirit of Hungary projektet támogató VMSZ motoroshajójából készültek.
- Spirit of Hungary BWR2014 ©SpiritofHungary/mixpress
- Spirit of Hungary BWR2014 ©SpiritofHungary photo©SpiritofHungary/mixpress