Fa Nándorral a világ – Iskolások, akik példaképet keresnek – BWR Educational programba illő lelkesedéssel, a spanyol diákokhoz hasonlóan egy magyar iskola diákjai is rendszeresen követik és tanulmányozzák a Spirit of Hungary útját. Tihanyi Tamás újságíró fedezte fel a seregélyesi kezdeményezést, amiről több alkalommal beszámolt a a Fejér megyei Hírlap hasábjain.

Tihanyi Tamást levélben kérdeztük, egyfajta email-interjú lett volna részüm, ha ő a maga módján, nem kerekített volna belőle egy “tihanyis” önálló írást.

A Spirit of Hungary részéről a kérdéseink eredetileg így néztek ki:

– Nyurga srác korod óta követed, és ahol Fa N. felbukkan,  ott egyszercsak Te is…
– Mi mozditotta meg az érdeklődésedet, a hivatásod során számtalan témában végeztél elmélyült munkát a délszláv háborútól a békében élő hétköznapi ember társadalmi-szociális problémájáig?
– Hogy találtál rá a seregélyesi diákokra, akik akár a BWR Educational Program hivatalos résztvevői is lehetnének a tevékenységükkel? 
– Mi benned az a szakmai tartás, mely során a fellazult, elbulvárosodó trenddel- és szinte szemben az árral, váltig az emberi értékeket keresed, találod, és bemutatod? 
– Ki volt az, akitől ezt az értékrendet kaptad és  viszed magaddal mostmár több évtizede? 

És az írás, ami Tihanyi Tamástól válaszként érkezett: “Fa Nándorral a világ” címmel

T.T: ” Iskolások, akik példaképet keresnek.

A Szent Jupát útja, a hajó indulása arra az időre esett, amikor én is indultam valamerre: egy pályán, amelynek értéke mára rendkívüli módon leértékelődött, de ezt akkor, a nyolcvanas évek derekán még nem tudhattam. Csak néhány évvel lehettem idősebb azoknál a seregélyesi ifjaknál, akik most nyomon követik a Spirit of Hungary útját. Gimnazistaként jártam be a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségébe, gyorsan barátságokat kötöttem és lassan bedolgoztam magam a redakció mindennapjaiba. Akkoriban természetesen nem én voltam az, aki megkapta a lehetőségét annak, hogy Fa Nándor és Gál József Föld-kerülő útjáról tudósíthasson, azt szó szerint meg kellett szolgálni. De az idő kiparancsolta ezt is, és idővel úgy éreztem, nem is lehetett, történhetett ez másként: ott voltam a többiekkel együtt az autóban, útban Trieszt, Koper, Les Sables d’ Olonne, vagy Le Havre felé: életem meghatározó élményeivé váltak ezek a munkák, amiket úgy fogtam fel, mint egy küldetést.

Soha nem ámítottam az olvasókat azzal, hogy értek a vitorlázáshoz. Még talán az emberek megértéséhez sem értek annyira, mint kellene: hiszen, mint annyian, sokat csalódtam másokban én is. De tudtam és éreztem, hogy a mi végtelenül kiszipolyozott hazánkban élőknek szükségük van olyan hősökre, mint amilyen a szememben Fa Nándor volt, és amilyen hős ma is. Akit úgy lehet és kell elfogadni, amilyennek az első benyomás láttatja: őszintének és erősnek, olyannak, akit nem csak a szavaiért, hanem a tetteiért is lehet tisztelni. És akit oly sok mindenért lehet csodálni: nem csak bátorságáért, kitartásáért, eltökéltségéért. Azért is, hogy példát mutatott arra, igenis meg lehet valósítani az álmokat. Aki azt üzeni Seregélyesre, Székesfehérvárra, Budapestre vagy Torontóba, beszéljen bármiről, hogy Te is megteheted, talán Rád is vár valahol a Te életed vitorlása, tengere. Van rá esély…

És aki még arra is képes volt, hogy miközben készült a világkörüli verseny rajtjára, elviselje a hozzám hasonló éhenkórász újságírókat, akik a kikötőben napokig a sajtóbüfé ingyen whiskyjén és a vetélytársak fogadásain elfogyasztott osztrigán éltünk, aztán simán összehánytuk a kísérőhajót, mert egy kicsit hullámzott a tenger. Egyszer sem rótt meg minket nem is kissé szétszórt viselkedésünk miatt, csak időnként megölelt, és ezt az ölelést próbáltuk mi visszaadni és próbáljuk sokan ma is lélekben és mindennel, amit leírunk. És eközben újságíróként még hibázunk is, hiszen annyira szurkolunk neki, hogy sokszor azt írjuk, amit szeretnénk, nem csak azt, ami van… Most látom, hogy többes számban írok, de ez rám biztosan vonatkozik. Vállalom.

Mint ahogyan mindig felvállaltam a rendkívüli emberek feltétlen tiszteletét, és ebben sokat segít, hogy nem vert meg az Isten az irigység átkával, nem vakította el a  szememet a sok hamis gyöngy, amit manapság a médiafogyasztó disznók elé vetnek. Nincsenek sokan olyanok, akik tenni is képesek egy olyan világban, ahol az fizetődik ki, ha valaki csak beszél arról, amit tennie kellene. Ha visszatekintek újságírói munkám 31 évére, csak három olyan férfit találok, akik mellett képes voltam olyanokat írni, amikre egyértelműen büszke lehetek. Eduardo Rózsa Flores volt az első ilyen, akivel háborúkban jártam. (Ha még élne, ha nem lőtték volna le Bolíviában, most azt mondaná, már megint túl patetikusan fogalmazok. És persze igaza lenne.)  Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat lelkész-elnöke a semmiből teremtett nemetközi segélyszervezetet. És Fa Nándor… Hárman ők egészen mások, hiszen egyikük háborúban ölt is, a másik ezrek életét mentette meg, a harmadik, Fa Nándor pedig megtanított arra, hogy soha ne adjam fel. Mások ők, de egyek abban, hogy rendkívüli emberek, akik példaképül állíthatóak.

Bízom abban, hogy azok az ifjak, akik manapság  életük, jövőjük útját keresik, legalább annyit kapnak Fa Nándor példájából, mint amnenyit én kaptam annak idején.

Tihanyi Tamás   2015. 01. 29.”

Íme a seregélyesi iskolásokat bemutató cikk – képekben:

forrás: http://feol.hu/hirek/uzenet-az-oceanra-1672436