“nagyon kellemes nap és egy gyönyörű naplemente után küldöm a krónikát. Már csak 230 SM van a szorosig, ha nem lassulunk le túlságosan, holap ilyenkor már látjuk a fényeket. …Biztosan cipelünk valamit a tőkesúlyon, turbolenciát érzek néha a hajó alól, másrészről a boxban nagyon furcsa örvénylések vannak”
A Barcelona World Race hatodik helyén, a “finishre hajózó” REANULT CAPTURE célbe érkezése a Mediterrán térség kiszámíthatatlan időjárási viszonyai miatt tegnap óta egyre húzódik, a ma hajnali érkezés volt a legreálisabb, de eddig a percig még nem kaptunk hírt a célvonal átszeléséről.
A Spirit of Hungary ugyan ezt a “Renault-nak szánt” hatodik helyet már nem tudja megpályázni, de elképesztő, hogy az utóbbi napokban is újabb százmérföldeket zárkóztak a technikai problémák miatt óvatos vitorlázás ellenére.
A SOH Gibratári szorosba érkezése péntekre várható. Az SOH BCN-i finish ideje a versenyigazgatóság szerint sem kalkulálható precízen a mediterrán térség kiszámíthatatlan időjárása miatt, legjobb esetben ápr.21-ére érkezhet a célba a magyar hajó.
04 14, 20 30, UT, éjszaka,
Szél felől befelhősödött. Alkonyatkor még tiszta idő volt, de látszottak a felhők nyugaton és, hogy meglehetős sietséggel jönnek felénk. Nem tudtam megítélni, hogy ebből mi következik, csak reméltem, hogy az erősen lehűlő levegőből kicsapódó párát hozza a szél. Az eleje már átszaladt felettünk, de se nem front jellegû, se nem zivatar jellegű. Egyelőre a szél változatlan és nagyon remélem, hogy az is marad. Túl jó és szép ahhoz, hogy megváltozzon, egyszerûen nem járulok hozzá.
Éjfélre teljesen kitisztult az idő, csillagos makulátlan égbolt alatt, már két órája 15 – 17 cs-s szél fújt 140° TWA-ról, nem bírtam tovább lecseréltem a J1-et a gennakerre. 20 perc sem telt el 22 – 24 cs fúj. Még tartható lenne a vitorla, de jön hozzá egy feketeség elég gyorsan, nem akarom megvárni, amíg ideér, visszacserélem a J1-et. Nagyon jól tettem, mert a feketeség jön, aztán megy, eltûnik, de az erősebb szél marad és semmi kedvem egész éjszaka lesni mikor tör ki a hajó. Nem jellemző rá, de főleg a mostani állapotában nem szeretném megtanulmányozni.
Biztosan cipelünk valamit a tőkesúlyon, talán azóta, hogy levágtam a kötelet, mégis maradt valami rajta. Egyrészről turbolenciát érzek néha a hajó alól, másrészről most figyeltem fel rá, hogy a boxban nagyon furcsa örvénylések vannak, amit gerjeszt valami kintről, harmadrészről nem úgy megyünk, ahogy kellene. Folyamatosan picit lassúbbnak érzem a menetet. Most éjszaka semmit nem tudok csinálni, reggel leküldöm a kamerát és meglátjuk, hogy mit látunk.
Délelőtt. Nem tudjuk megnézi a hajó alját kamerával sem, olyan erős a vízáramlás, hogy nem lehet leküldeni, csak max 30 cm-t, és az nem elég, nem látszik rajta semmi. Meg kellene állítani a hajót, de ahhoz meg nincs szívünk.
Kellemes telefon-konferenciánk, beszélgetésünk volt Barcelonával, talán az utolsó innen az Atlantiról, de mindenképpen egyike azoknak. (a BWR hangfelvétel itt meghallgatható a napló alatt)
A hajó állapotáról minden tudható, azok számára, aki figyelte a kommunikációnkat, semmit sem titkoltunk el. A megérkezéssel kapcsolatban, az fog történni, ami előttünk van de még senki sem tudja. Reményeink, és vágyaink vannak, amiket igyekszünk a realitáshoz közel vinni. Ma délután elérjük a félutat Madeira és Gibraltár között, a realitás az, hogy péntek reggel, délelőtt valamikor elérhetjük Gibraltárt. Onnan nehezen tervezhető akár az Alborán, akár a Mediterán, állandóan változik az előjelzés is. Egy nagyon fontos dolog látszik viszont egyre bizonyosabban, hogy jó eséllyel nem szaladunk bele hajó és emberszaggató időjárásba. Ez jelen állapotunkban az egyik legfontosabb, főleg a hajó szempontjából. Számomra egyetlen prioritás maradt, és erre minden idegszálammal koncentrálok, a HAJÓ!
Andi Robertson, angol szakújságíró volt a beszélgető partnerünk a BWR hivatalos kommunikáció részéről ma reggel, Rich Wilson, amerikai vitorlázó üdvözletét tolmácsolta. Rich (58 évesen Vendée Globe 9. helyen végzett) a következő 2016-os Vendée Globe-ra készül, megvette Dominic Wavre (Fr) korábbi hajóját és szorgalmasan edz. Az előző Vendée Globe rajt alkalmával sokat beszélgettünk, fantasztikus fickó, rendkívüli genetikai adottságokkal. Jó eséllyel mi alkotjuk majd a VG ultra-senior mezőnyét. Figyelemmel követi az utunkat és sok kitartást és szerencsét kívánt Andi által.
Továbbra is 20 cs körüli Ny-i szélben haladunk nagyon jól, gyüjtjük a mérföldeket szorgalmasan. C elment aludni. Érdekes beszélgetésben voltunk a hajókkal, óceánnal, az életünkkel klapcsolatban, a végén már küldenem kellet, hogy pihenjen. Azt mondja, elmegy aludni, ha tud, de túlzottan pörögnek a gondolatai, nehéz kikapcsolni.
Ültömben felnézek a műszerre és 19 cs-s hajósebességet mutat, a 20 – 22 cs-s háromnegyed szélben. Szép hullámok épültek, már el lehet velük menni. Ennél is jobban élvezném, ha nem aggódnék! Nagy felhőpamacsok gurulnak az égen, erősen párás a levegő, szűrten, de kellemesen süt a nap, változatlanul haladunk. Túl vagyunk a félúton, még 290 SM a szoros.
Szinte most volt, amikor passzáltuk a Hornt és kitört rajtunk a hazafelé érzés. Akkor még majdnem 7000 mérföldünk volt hátra.
Erős volt bennem a kisértés, hogy visszacseréljem a gennakert, már fél órája 17 cs alatt fúlt és picit mögénk is fordult. Ilyenkor jön az időhúzás, ugyanis elhatározni, hogy várok még fél órát, az nem megy. Tíz perc után fölugrik az emben és gondolkodás nélkül nekilát a cserének. Most az első időhúzásom az ebéd volt, már készen várt a zacskóban, nekiláttam komótosan kikanalazni. Utána megettem egy ananász konzervet, kiálltam és éppen a döntéshozatali relé kattant be, mikor becsúszott – csak úgy véletlenûl – egy 20-as nyomás. Na, akkor várunk még kicsit, de mit csináljak addig. Megborotválkoztam. Hasznos is volt, meg el is tartott vagy 20 percet. Mire elrakodtam, föltakarítottam 20-al, és fölötte fújt 130°-ról, kérdés eldöntve.
Este. A lemenő nap gyönyörû fényeinél végül csak visszakerült a gennaker. Ahogy az előjelzés mutatta, valóban csökkent kicsit a szél, de maradt annyi, hogy ezzel a taklival még mindig jól megyünk. 15 – 17 cs-s szél 130°-ról. Tegnap estéhez hasonlóan felhősödik Ny-ról, de biztosan a kicsapódó pára az ismét, mert még a tegnap esténél is hidegebb van. Napközben szinte nyárias a klima, de, ahogy lemegy a nap azonnal koratavasz lesz.
Vitorlacsere után ültünk C-vel a kormányállásban, hallgattuk, ahogy surrogva szaladunk a hullámokkal, néztük a naplementét és megállapítottuk, hogy még mindig van abból, ami miatt szeretjük a tengert.
04 15.-én, 20 00 UT-kor a pozíciónk 34° 36,3′ N, 010° 02,1′ W,
A Fa Nándorral ápr.15-én készült BWR skipper videókonfrenecia hangfelvétele itt hallható – magyarul.
link egy Rich Wilson -nal készült Sailing World cikk és videó megtekintéséhez: http://www.sailingworld.com/racing/smallest-club