“Penetráns haldögszagot éreztünk a kormányállásban, de nem találtuk a forrást. Aztán a bal oldali kötélzsák aljában megleltük a magyarázatot. Két marék krill.
UTC, helyi kb 10 ó. de. Végre olvasok megint. Invercargilban sikerült venni töltőt a tablethez, most mûködik és olvasok, ha az időjárás megengedi. Most éppen megengedi, így vagy olvasok, vagy tervezek. Rengeteg gondolat, megoldás kering a fejemben, amivel jobbá, gyorsabbá tehető a hajó, erről skicceket és hevenyészett számításokat végzek, amit szűkös lehetőségeim megengednek. Igazán élvezetes és hasznos elfoglaltság mindkettő.
Koradélután hauzoltunk, úgy látszott helyesnek. Órák óta megyünk délnek, de nem fordul a szél, csak a monitoron. Akkor most szerencse, hogy nem haladunk gyorsan.
Penetráns haldög-szagot éreztünk a kormányállásban, de nem találtuk a forrást. Aztán a bal oldali kötélzsák aljában megleltük a magyarázatot. Két marék krill. Volt, amelyik még élt, de a többség már bomlásban volt. Bálna sem szeretnék lenni, ha ezek az apró – 1,5 – 2 cm méretű rákok – lények lennének az egyetlen táplálékom. Sok vízzel, úgy, ahogy lemostuk őket, de a szag még egy ideig marad.
A homlokom és egyéb zúzódásaim begyógyultak, elmúltak. Már csak néhány érzékenyebb rész, mint a könyököm, térdem emlékeztetnek az árbocjárásra.
Szép napsütés volt délután, igazán fantáziadús felhőalakzatokkal. Kipakoltam matracot, hálózsákot, párnát, ruhákat, csizmát, mindent. Úgy nézett ki a kormányállás, mint egy zsibvásár, de, többé, kevésbé megszáradtak a dolgaim. Jó lesz majdnem száraz hálózsákba bújni, majdnem száraz párnára hajtani a fejem a majdnem száraz matracon.
Szinte élmény nézni, ahogy a Poujolat halad a térképen. Nem tudnak olyan irányba menni, hogy ne legyen optimális csatlakozásuk. 13 – 18 cs-s sebességgel vágtattak át a St. Heléna magasnyomás befolyása által rendesen csendes területeken. Szép búcsú ez a J.L.Cam-nak, ajándék menet. Talán a Teremtő is tudja, hogy ő most egy nagyon szép pályafutást koronáz meg ezzel.
Mi harmadik napja “pihenünk” itt nagy szerencsésen egy félóceánnyi magasnyomású rendszerben, ami meg itt nem szokott lenni. Néha egész jól haladunk – már ahhoz képest – néha megjelenik egy buborék a képben és megváltoznak a tendenciák. Ha holnap tényleg elérjük a déli szelet és elhúzunk vele, még szerencsésnek is gondolhatjuk magunkat. Csak négy napunkat vitte el.
Ma próbáltuk, illetve még próbáljuk a teljes nagyvitorlát használni, de annyira lelóg a boom hátsó sarka, hogy szembeszélben nem lehetséges behúzni középre. Az árboc tetején veszítünk 40 cm-t a csigákkal és nem is lehet másképp itt megoldani. Könnyű, bő szélben, mint most, felmertük húzni, oldalt nem ér el semmit, de ahogy élesedik, majd ismét le kell reffelni.”
Visszapillantó – hogyan állt össze az élelem azokból a részben a helyi üzletben vásárolt vegyes élelmiszerből és a már előre megrendelt, igen költséges, liofilizált – mélyhűtve szárított csomagokból, amelyeket Nándor és Conrad a trieszti indulásuk előtt, még otthonról egyeztetve rendeltek meg, majd a terjedelmes kartonondobozok egyenesen Barcelonába érkeztek. Az élelem adagok vízhatlan fóliázását és a napi adagok elosztását Conrad menyasszonya és minden tennivalóban támogató partnere, Clara Hirsch irányításával a VMSZ csapattagjai csomagolták – ahová pár perces hangfelvétel segítségével nyújtunk itt visszatekintést. A hangfelvételeken Szedlák-Kun Rubina és Bagyó Nóra (VMSZ) magyarul, Clara Hirsch és Conrad Colman angolul nyilatkozik az élelem összeállítás menetéről és a kiadagolás szempontjairól.
- Spirit of Hungary onboard BWR ©SpiritofHungary
- Spirit of Hungary BWR photo © GMRaget Spirit of Hungary Imoca Ocean Masters skipper Nandor Fa BWR 2014-14
- Spirit of Hungary Imoca 60’ skipper Nandor Fa (HUN)co-skipper Conrad Colman (USA-NZ) BWR2014©SpiritofHungary
- Spirit of Hungary Nandor Fa skipper BWR 2015 ©SpiritHU_Nandi cooking
- 23/12/2014, Barcelona (ESP), Barcelona World Race 2014-15, Barcelona, Spirit of Hungary (Nandor Fa, Conrad Colman)
- SPIRITHu CC petit dej DSC_0854-1 ©SpiritofHungary
- SpiritHu FOOD prep for BWR
- SpiritHu FOOD prep for BWR
- SpiritHu FOOD prep for BWR
- SpiritHu FOOD prep for BWR
- SpiritHu FOOD prep for BWR
- SpiritHu FOOD prep for BWR – chocolate present from Nandor’s fiend – the photographer Imre Baric
- SpiritHU Conrad Colman and Clara Hirsch _ BWR 26Dec_ ©spirithu / mixpress_DSCN6341
- Spirit of Hungary Imoca 60’ skipper Nandor Fa (HUN)co-skipper Conrad Colman (USA-NZ) BWR2014©SpiritofHungary
- Spirit of Hungary sailing Conrad Colman co-skipper spirithu©onboard photo
- Spirit of Hungary IMOCA 60 BWR 2014-15 SKIPPER: NANDOR FA CO-SKIPPER CONRAD COLMAN ©BWR G M RAGET