Vendée Globe – Fa Nándor: alig várom a rajtot
Budapest, 2016. november 2., szerda (MTI) – Túl van a biztonsági ellenőrzésen Fa Nándor a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungary nevű hajójával, amellyel a vasárnap rajtoló Vendée Globe földkerülő vitorlásversenyen indul. A világ legnehezebbnek tartott viadalán csúcsnak számító tíz ország 29 hajósa vág neki a több mint 40 ezer kilométeres távnak.
“Két hete azt hittem, hogy készen állunk az útra, ehhez képest azóta is minden napra jut feladat. Most éppen a hatalmas gyógyszerkészletet kell az előírások szerint lajstromozni, az orvosok úgy vélik, hogy minden lehetséges betegségre fel kell készülnünk az óceánon” – nyilatkozott a franciaországi Les Sables d’Olonne-ból Fa Nándor az MTI-nek.
Hozzátette, büszke rá, hogy a háromnapos biztonsági ellenőrzés tanúsága szerint sikerült mindenben eleget tenni a szigorú szabályoknak.
“Egy tízoldalas listán mentünk pontonként végig, két ember vizsgálta folyamatosan a hajót. Örülök, hogy jól sikerült, mert ez nagy stressz volt számomra. Ma még utoljára csinálok egy tesztvitorlázást, azután a rajtig már nem hagyhatjuk el a kikötőt” – mondta a magyar hajós, aki 63 évével a második legidősebb a mezőnyben.
Fa Nándor 100 kilogramm élelmiszert visz magával, ami 250 adag készételt jelent.
“Ezek egy része le van vákuumozva, de van köztük rengeteg levespor, szárított étel, sok gyümölcs- és zöldségkonzerv. Még a friss kenyeret kell beszereznem. Száz liter vizet viszek magammal, a többit én csinálom.” – sorolta Fa Nándor, jelezve, a készlet egy része le van plombálva, ehhez csak vészhelyzet esetén nyúlhat.
“De le van plombálva például a horgony is, ennek használatához is külön engedélyt kell kérnem. Minden nap köteles vagyok bejelentkezni a rendezőknél és képet küldeni magamról, néhány naponta pedig egy videót is” – számolt be a kommunikációs kötelezettségekről. Kiemelte, jó erőben érzi magát, a munkák mellett minden nap edz, ami főleg csörlőzést jelent.
“Alig várom már, hogy menjünk. Letöltöttem az első tíz nap időjárási előrejelzését, eszerint kimondottan gyors rajtunk lesz, 15-20 csomós széllel. Összességében 90-100 napos útra számítok. Szeretném kiemelni, hogy a világ minden tájáról érkező vendégek, szakértők csodálják, hogy mi Magyarországról ilyen felkészültséggel itt vagyunk, ezért hálás köszönet mindenkinek, aki bármiben segített” – mondta Fa Nándor.
A magyar vitorlázó harmadik Vendée Globe-ján indul, a feladat egyedül, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a bolygót. Az 1992-93-as menet során legjobb nem franciaként, az ötödik helyen ért célba 128 nap után. A rekordot a francia Francois Gabart tartja, aki a legutóbbi, 2012-13-as kiírást 78 nap 2 óra 16 perces idővel nyerte meg.